GazdaságPapírforma szerint

2014. május 13., kedd
 
Papírforma szerint

Befellegzett egy több évtizedes hagyománynak. Az idei év végével ugyanis már nem lehet a papírgyűjtésből finanszírozni az osztálykirándulást, egy kis közös nassolást, vagy éppen az osztályterem csinosítását. Merthogy megszűnhet az óvodai, iskolai papírgyűjtés.

 

 

   

Ellehetetleníti a Magyarországon sok évtizedes hagyományokkal rendelkező iskolai papírgyűjtő akciókat az új hulladéktörvény: a jogszabály maradéktalan betartásával ezeket a kezdeményezéseket lehetetlen folytatni.

A papír-, illetve műanyagkupak-gyűjtő akcióknak is befellegzett: az új hulladéktörvény alapján ezt a tevékenységet már csak a helyi közszolgáltató végezheti.

Tény, hogy a jogszabály csak a kereskedő, a közvetítő és a kezelő számára engedélyezi a hulladékkal való foglalatoskodást, márpedig sem az oktatási intézmények, sem a szemléletformálási, jótékonysági vagy egyéb céllal gyűjtéseket szervező egyesületek, illetve alapítványok nem tartoznak bele egyik kategóriába sem.

 

2015. január 1-jétől a papírhulladékért a közszolgáltató „házhoz megy”, ami a minisztérium szerint „összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél”

Ez azt jelenti, hogy például egy iskola vagy óvoda a törvény betűje szerint nem hozathat be a diákokkal (azaz nem „vehet át”) olyan hulladékot, amely nem az adott intézményben képződött, és ilyen gyűjtést – a közszolgáltatón kívül – más sem szervezhet az oktatási intézményekben. Az iskola egyedül a közszolgáltatónak vagy a közszolgáltató megbízottjának adhatja át a papírt. Pedig az a tevékenység az oktatási intézményeknek bevételt, a feldolgozóknak pedig biztos nyersanyagforrást jelentett eddig.

 

A kormányzatnak elsősorban az a gondja az iskolai gyűjtéssel, hogy az oktatási intézményekben összegyűlt és közvetlenül a feldolgozóknak értékesített papírmennyiség nem jelenik meg az állami ellenőrzés alá vont (és azóta hatékonysági kihívásokkal küszködő) szelektív gyűjtési rendszerben. Márpedig az államnak érdeke lenne, hogy minél magasabb begyűjtési arányt mutasson ki, mert ez egyrészt uniós elvárás, amelynek elhanyagolása újabb kötelezettségszegési eljáráshoz vezethet, másrészt meglehetősen rosszul mutat, ha a növekvő termékdíj-befizetésekhez csökkenő hulladékfeldolgozási teljesítmény társul.

2015. január 1-jétől a papírhulladékért (illetve minden szelektíven gyűjtött lakossági hulladékért) a közszolgáltató „házhoz megy”, és ingyen elszállítja az összegyűlt anyagot, ami a minisztérium szerint „összességében előnyösebb a tanulók által végzett gyűjtésnél”. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a jelzett dátumtól az iskolai papírgyűjtésekre az eddig megszokott formában nem lesz lehetőség. A tárca azt ajánlja, hogy az oktatási intézmények papír helyett gyűjtsenek inkább elemet vagy rongyot, mivel arra nem vonatkozik a törvénymódosítás, és annak is van szemléletformáló hatása.

Ez kétségkívül igaz, ám az iskolák számára a papírgyűjtés jelentős (ráadásul a Klik finanszírozási rendszerétől független, azaz például kirándulások szervezésére vagy diákjóléti intézkedésekre szabadon felhasználható) bevételi forrást jelentett.

 
 
OP-VH
 

Olvassa el ezt is!

50 villanymozdony súlya

50 villanymozdony súlya

Az országos akcióhoz a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola mint Ökoiskola is csatlakozott.
Minden huszadik magyar ebbe hal bele

Minden huszadik magyar ebbe hal bele

Magyarországon ebben a krónikus betegségben szenvedők többsége nem tud állapotáról, pedig több embert öl meg, mint a tüdőrák és az emlőrák összesen.

Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.