Közélet50 villanymozdony súlya

2014. május 12., hétfő
 
50 villanymozdony súlya

Évről-évre egyre több önkéntest mozgat meg és országszerte közösségformáló erő a TeSzedd! akció, melynek háromnapos programjára minden eddiginél többen, mintegy 120 ezren jelentkeztek.

 

 

 

 

 

Idén május 9-11. között három napon át tartott a TeSzedd!, amelyen az önkéntesek mintegy 2000 gyűjtőponton adhatták le az összegyűjtött hulladékot.

 

A kampányt a minisztérium megbízásából szervező Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szerint, jó esély van arra, hogy az országszerte 1500 településen dolgozó önkéntesek túlszárnyalják a tavalyi eredményeket. Az elmúlt években 2000-3000 tonna szemét gyűlt össze egy-egy akcióban és került biztonságos lerakókba, ez a mennyiség 50 villanymozdony súlyának felel meg.

 

Az akcióhoz a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola mint Ökoiskola is csatlakozott. Tanulói és az Előre Vadásztársaság tagjai együtt vettek részt az országos mozgalomban.

Május 11-én vasárnap 7 órakor gyülekeztek a Bodzási úti iskolánál. Itt kiosztották a védőkesztyűket és a szemeteszsákokat. A gyűjtés során 140-150 zsák szemetet sikerült összeszedni a külterületeken, a város közeli erdőkben, a mezőgazdasági területeken. Sok pet palackot, fóliát, eldobott háztartási hulladékot, autógumit találtak.

 

Olvassa el ezt is!

Attila király aranya Vásárhelyen

Attila király aranya Vásárhelyen

Nem túlzás azt feltételezni, hogy a szikáncsi aranylelet a hunok királyának kincsestárából származik. Ez is a témája lesz egy izgalmas előadásnak!
Hazai vereség – elszállt dobogós remények

Hazai vereség – elszállt dobogós remények

A vásárhelyi kézis lányok vereségével már matematikai esélyük sem maradt a dobogó elérésére. Az utolsó fordulóban az ötödik hely megőrzése lesz a tét.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.