KözéletNem lesz több misszió a kabuli repülőtér védelmére

2013. szeptember 4., szerda
 
Nem lesz több misszió a kabuli repülőtér védelmére

A nagyrészt a Hódmezővásárhelyi Helyőrség katonáiból álló MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens második váltásának októberi hazatérés után nem lesz több misszió.  

 

 

 


Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen elmondta, a Magyar Honvédség Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens befejezi tevékenységét Afganisztánban. Mint mondta: ez nem rendkívüli döntés. A misszió mandátumát több alkalommal hosszabbították meg hat hónappal. Most úgy döntöttek, hogy nincs szükség a kabuli repteret őrző magyar katonai egység mandátumának meghosszabbítására.

Benkő Tibor kifejtette: az afganisztáni katonai szerepvállalás 2014-től jelentősen megváltozik. Ekkortól a magyar katonák is elsősorban a felkészítés, oktatás, képzés területén segítik az afgánokat. Ezzel együtt a Magyar Honvédség más külföldi misszióinak létszámát növeli majd - mondta a vezérkari főnök.

A Magyar Honvédség tartományi újjáépítési csoportja március végén tért haza Magyarországra. Májusban a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) misszióban szolgáló újabb magyar egység, a harci helikopter mentorcsoport is befejezte tevékenységét. A PRT és a Mi-35 Légi Kiképzés-támogató Csoport kivonása után az Afganisztánban szolgáló mintegy 420 magyar katona jelenleg hat kontingensbe szerveződve és egyéni beosztásokban látja el feladatait.    

A legnagyobb ezek közül a MH Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens, több mint kétszáz fős létszámmal, nagyrésszt vásárhelyi kaatonákkal. Emellett a Magyar-amerikai Katonai Tanácsadó Csoport, a MH Mi-17 Légi Tanácsadó Csoport, a MH Különleges Műveleti Kontingens, a MH Logisztikai Iskola Magyar Mentorcsoport, valamint a MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán továbbra is folytatja az afganisztáni missziót.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Jelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

Harmadik alkalommal kapcsolódik be a Vásárhelyi Hírek a Richter Aranyanyu Díj átadásába, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. Képekkel!
Változhat a hús áfája és jön az újabb rezsicsökkentés

Változhat a hús áfája és jön az újabb rezsicsökkentés

Január 1-jétől a baromfi- és sertéshús áfája 10 százalék alá csökkenhet a mostani 27-ről. A húsipari szakemberek évek óta hangoztatják, ez lehet a problémák megoldása.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.