KözéletJelöljünk vásárhelyi orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót

2013. szeptember 3., kedd
 

Harmadik alkalommal kapcsolódik be a Vásárhelyi Hírek a Richter Aranyanyu Díj átadásába, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el. A Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író által 2011-ben alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő veheti majd át.

 

 


A Richter Aranyanyu Díj jelöltjeinek megtalálásában idén is kiemelkedő szerepe lesz a nagyközönségnek: bárki ajánlhat olyan orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót, akinek hálás munkájáért, és így szeretné megköszönni azt. Olyan köztünk élő hősnőket keresnek, akik kiemelkedően sokat tesznek értünk, családjainkért és közösségeinkért.

Rácz Zsuzsa szerint fontos, hogy a klasszikus női, segítő szakmákban dolgozók megkapják társadalmi súlyuknak megfelelő elismerést: „Díjakat általában azok az emberek kapnak, akik a figyelem középpontjában állnak. Mi most azokat szeretnénk jutalmazni a nagyközönség segítségével, akik szinte láthatatlanul teszik a dolgukat, ám munkájuk nélkül megállna a világ.”

 

Az ajánlásokat három kategóriában várják a www.aranyanyu.hu honlapon október 2-ig. Egy személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt, pedagógust vagy egészségügyi szakdolgozót.

 

A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy, vagyis összesen tizenkét döntős Aranyanyut választanak ki. A jelöltekről portréfilm készül, ennek alapján internetes szavazással a nagyközönség dönthet arról, hogy kik kapják meg a díjat. Emellett egy hattagú zsűri is odaítél minden kategóriában egy elismerést, így összesen hatan vehetik át a Richter Aranyanyu Díjat és az elismeréssel járó 200 ezer forintos pénzjutalmat.

A zsűri tagjai: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője; Dobó Kata színésznő; Dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, olimpikon, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője.

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője az elismeréssel kapcsolatban elmondta: „Ez egy hiánypótló kezdeményezés, társadalmi felelősségvállalásunk fontos eleme. Fontosnak tartjuk, hogy pozitív példákat mutassunk, és szeretnénk hozzájárulni, hogy a nők megkapják a társadalmi szerepükhöz méltó elismerést.”

 

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők önbecsülésének és társadalmi megbecsültségének növelése. Az elmúlt két évben már kiderült, az Aranyanyuk országa vagyunk: hazánk minden szegletéből érkeztek jelölések, összesen csaknem ezren küldték el ajánlásukat több száz nőre. Az internetes szavazásokon több mint 160 ezer voks érkezett a döntős Aranyanyukra. A kezdeményezés elindulása óta 15 pedagógus és egészségügyben dolgozó nő vehette át a díjat, köztük meseregényeket író magyartanár; daganatos betegekkel foglalkozó szakápoló; szívbetegek életkedvét visszaadó gyógytornász; árván maradt féltestvérét egyedül nevelő sebészeti asszisztens; mellrákot legyőző orvosnő, valamint egy diákjának jótékonysági rendezvényt szervező tanárnő.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idős asszonyt helyeztek biztonságba a vásárhelyi rendőrök

Idős asszonyt helyeztek biztonságba a vásárhelyi rendőrök

Lakossági bejelentés után, a 77 éves zavartan bolyongó nénire a rendőrök vigyáztak, amíg a hozzátartozók megérkeztek. 
Újabb díjat alapítottak

Újabb díjat alapítottak

A Fiatal Festők Nívódíja mellett, az idei 60. Őszi Tárlaton még egy ösztöndíjat adnak át, 35 év alatti a képzőművészeti vagy iparművészeti egyetemen, valamint főiskolán végzett művésznek.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.