Kultúra, oktatásMikor bádogos munka, mikor műalkotás

2013. július 29., hétfő
 
Mikor bádogos munka, mikor műalkotás

Lezárult egy, több éve tartó huzavona Hódmezővásárhelyen, amely a város és az egyik legismertebb vásárhelyi festőművésze, Erdős Péter között zajlott.

 

 

 

 

 

A most 75 éves művész, az alföldi festészeti hagyományok követője, tájképeket fest, de emellett rézdomborítással is foglalkozik. Ez utóbbi technikával készült egyik alkotása a Vásárhelyi testamentum vételárának kifizetése körül évek óta tartó per végére került pont, amikor a Szegedi Törvényszék, június 19-én hozott jogerős ítélete, kötelezte a várost a műalkotás árának kifizetésére.

 

„A per tárgyát képező 5 millió forintot és a szintén megítélt 350 ezer forint perköltséget pont egy hónappal később rendezte a város” nyilatkozta Erdős Péter a Vásárhelyi Híreknek.

 

A történet 1976-ban kezdődött, amikor a városháza égése után a toronysisakról lehullott vörösréz lemezeket három vásárhelyi művész megkapta.

„Ezeket az össze-vissza görbült lemezeket a MÉH-be vitték volna,  azonban aprólékos munkával kikalapáltam és két évig tartó rézdomborításos, kalapálásos technikával 24 darabból álló 180x140-es kompozíciót készítettem belőle.” mondta a művész.

A domborművön megörökítette a Hódmezővásárhelyhez kötődő neves személyiségeket, a várost szimbolizáló motívumokat, és a város hivatalos szocialista címerét. A dombormű már 15 éve a Városháza előcsarnokában állt, amikor Erdős Péter kérte a mű megvásárlását. 2006-ban a művész és az önkormányzat 5 millió forintos adásvételi szerződést kötött, két részletben történő kifizetéssel.

„A szerződésben az áll, hogy a vevő lecseréli a régi címert. Vártam, hogy szólnak, mikor mehetek, mert ugyan a szerződés szerint ez a vevő dolga, de természetesen én csinálom meg a cserét.” vázolta a per előzményeit Erdős Péter, aki még azt is elmondta, amikor bevitte az első részletről a számlát, azzal utasították el, hogy a városházán minden kifizetést felfüggesztettek.

 

Időközben, annak ellenére, hogy Erdős Péter tovább nem várva az értesítésre, lecserélte az ominózus címert. Közben az önkormányzat elállt a szerződéstől, amelynek egyenes következménye volt a per, amelyben a Szegedi Törvényszék jogerősen Erdős Péternek adott igazat.

 

Göbl Vilmos a Polgármesteri Hivatal sajtóreferense a delmagyar.hu-nak az ügyről  nyilatkozva azt mondta: – Mind a művészek, mind a kultúrát értők és szeretők közössége számára ismert és elismert a vásárhelyi önkormányzat művészetpártoló és támogató tevékenysége. Erdős Péter a városháza tornyáról származó fedőanyagból készült bádogos munkája esetében azonban álláspontunk szerint visszaélt a város támogató szándékával, és ahelyett, hogy elismerte volna a mulasztást, inkorrekt módon járt el, és pereskedéssel kényszerítette ki a vásárhelyi adófizetők pénzét. A város jelenleg nem szándékozik kiállítani az alkotást, ha valakit esetleg érdekel, és adna érte 5 millió forintot, jelentkezzen – mondta el Göbl Vilmos.

 

A sajtóreferens megjelent nyilatkozata számos hozzászólást eredményezett, Erdős Péter pedig hamarosan sajtóközleményben reagál a kijelentéssel kapcsolatban.

„Visszautasítom, hogy az alkotásomat bádogos munkának nevezi, és nem hiszem, hogy megkárosítottam volna a vásárhelyieket. A leégett városházi torony deformálódott lemezeit már semmire sem lehetett használni, 3 művész vitte el. Értéket teremtettem. Rézdomborításos, kalapálásos technikával két évig készült a műalkotásom. A megjelent nyilatkozatban több dolog is van, ami miatt hamarosan közleményben szeretnék reagálni.” mondta Erdős Péter.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Dinnyekörkép Vásárhelyen innen és túl

Dinnyekörkép Vásárhelyen innen és túl

Rengeteg dinnye lesz idén és egyelőre nincs ártrükközés, de a vásárhelyi kiskereskedők a silány minőségű dinnyével trükközőket sem tűrik.

Álnéven és hamis címen

Álnéven és hamis címen

Több Vásárhelyen és környékén gazdálkodó is belebukott a kényszer embargóba. Újabb fejlemények az egykori kampányfőnök kettős identitásáról.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.