Kultúra, oktatásMikor a halálgép muzsikál felettünk

2015. június 10., szerda
 
Mikor a halálgép muzsikál felettünk

A Németh László Városi Könyvtárban a Wass Albert Kör június 11-én 17 órakor az Idéző című sorozatban ezúttal Gyóni Géza életét, munkásságát, háborús költészetét, tragikus halálát idézi fel Triznya Arnold segítségével.

 

 


1884.június 25-én született Gyóni (Áchim) Géza költő, újságíró. Szülőhelyén, Gyónon láttak napvilágot első versei, jelentek meg verseskötetei. Édesapja a helyi evangélikus lelkész volt. Maga is papnak készült, de öngyilkossági kísérlete után a teológiával felhagyott és joggyakornok lett a gyóni községházán. Az irodalmi élet perifériájára sodródva, vidéki újságíróként Sopronban, majd Szabadkán élt. Költeményeit a Hétben, az Új Időkben és a Pesti Naplóban egyaránt szívesen fogadták. A konzervatív, hazafias eszmék és a liberális gondolkodásmód egyaránt vonzotta az ifjú költőt.

 

Tehetsége minden stílusban megmutatkozott, kitűnő rím és ritmusérzéke már korán jelentkezett. Juhász Gyula írta róla: "1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el..." 1917-ben szibériai hadifogolyként halt meg, születésnapján Krasznojarszkban. Leghíresebb költeménye a Csak egy éjszakára című vers, melyet számos nyelvre, köztük angolra, németre, lengyelre, olaszra, szlovákra és románra is lefordították. Ennek a versnek az univerzális üzenete teszi Gyóni Géza költészetét európaivá. Mert a szenvedés hangja minden nyelven egyformán érthető.

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A legsikeresebb könyvek erre a nyárra

A legsikeresebb könyvek erre a nyárra

A Bookline májusi sikerlistájának több mint fele új könyvekből áll, ami a legjobb bizonyíték arra, hogy a jó könyvekre mindig van igény. Itt a TOP 50 -es lista!
Tartálykocsi borulás

Tartálykocsi borulás

A sofőrért mentőhelikopter érkezett, de nem élte túl a balesetet. Az M43-as autópálya makói lehajtójánál egy tartálykocsi átszakította a szalagkorlátot, majd a mélybe zuhant.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.