Kék hírekTartálykocsi borulás

2015. június 9., kedd
 
Tartálykocsi borulás

A helyszínen életét vesztette annak a kamionnak a sofőrje, amely hétfőn szenvedett balesetet Makó közelében.

 

 

 

 

Délután öt órakor, az M43-as autópálya makói lehajtójánál egy tartálykocsi átszakította a szalagkorlátot, majd a mélybe zuhant. A legelső információk szerint a kamion veszélyes anyagot szállított, ezért a műveletirányítás a helyszínre riasztotta a makói és a szegedi tűzolzók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a mobil labor szakembereit is.

A katasztrófavédelem ötven méteres biztonsági zónát jelölt ki a kamion körül, majd megkezdték a jármű átvizsgálását.

 

A sofőrt a szerelvény maga alá temette, őt a makói hivatásos tűzoltók szabadították ki, de az életét már nem sikerült megmenteni.

A szállító céggel történt egyeztetés során kiderült, hogy a kamion egy, a habszivacs gyártásához szükséges alapanyagot szállított, amely nem minősül veszélyes anyagnak.

Este tizenegy órakor érkezett meg a mentesítő kamion, ekkor kezdték el átfejteni az alapanyagot a másik tartályba. A műszaki mentés a kedd reggeli órákig elhúzódott.

 

A műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az autópályát a Makó felé vezető oldalon. Valamivel 23 óra előtt oldották fel az útzárat, addig a forgalmat a maroslelei lehajtónál leterelték a sztrádáról. Ma délőtt 9 órától pedig ismét zavartalan a forgalom.

 

Olvassa el ezt is!

Sűrű hétvégéjük volt a fitneszes lányoknak

Sűrű hétvégéjük volt a fitneszes lányoknak

A vásárhelyi Hód Fitness sportolói szép sikereket értek el június 6-án a hódmezővásárhelyi, egy nappal később a kiskunhalasi Fit-Kid Diákolimpia országos döntőin. Eredményekkel és képekkel!
Értékes győzelem - folytatás egy hét múlva

Értékes győzelem - folytatás egy hét múlva

Szoros meccsen harcolta ki a harmadik mérkőzést a bronzéremért az NBI B csoportos kosárlabda bajnokság rájátszásában a Vásárhelyi Kosársuli. Képekkel!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.