GazdaságElkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

2025. augusztus 27., szerda
 
Elkezdődött a BFMK nézőterének felújítása

Október elsejére fejeződik be a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ nézőterének megújítás, a székek és a padlózat teljes cseréjével.

 

 

 

 

 

 

 

Nem csökken a befogadóképesség, vagyis 357 darab új esztétikus, kék borítással és tartósa fa szerkezettel készült szék lesz. Az ülősorok LED lábvilágítást kapnak és a teljes padlózat cseréje is megtörténik.

 

A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője, a D. Projekt Bútor Belsőépítészeti Tervező és Kivitelező Kft. a székek cseréjét és a padló burkolását legkésőbb október 1-re fejezi be. A hivatalos átadást egy koncerttel kombinálva október 11-én tartják.

 

A BFMK nézőterének felújítását Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzávetőleg bruttó 35 millió Forint saját forrásból finanszírozza. Ebből a székek cseréje 27 millió 462 ezer forint, a padló csere 5,91 millió forint lesz.

 

A Vásárhelyi Hírekben 2010-től folyamatosan végikísértük a Tornyai János Városrehabilitációs Programot és  a TIOP Agóra Programot, mely keretében a 21. század kulturális igényeit kielégítő új közművelődési központtal gazdagodott a város. A „Minden nap kultúra! Petőfi Művelődési Központ felújítása és bővítése” című pályázatot 2008. május 30-án nyújtotta be az Önkormányzat. A Az igényelt támogatás összege 1,44 milliárd forint volt. Az építési költségeket 241 millió forinttal csökkentették, így a projekt összköltsége 1,31 milliárd forintra módosult. A csökkentett támogatás összege 1,19 milliárd forint, változatlan támogatási intenzitás mellett (92,44%). Önerő: 120 millió forint volt.

A 2008-ban műemléki minősítést kapott PMK felújításának megtervezése során alapelv volt, hogy az épület külső megjelenése minél kisebb mértékben változzon, a belső rendezés során viszont érvényesüljenek a korszerűsítés kívánalmai. A 2012 óta működő BFMK foszló műbőr székeit, kopott padlózatát régóta kritizálta a város kultúrát szerető lakossága.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Már megint... és még meddig?

Már megint... és még meddig?

A kerékpárosok közül sokan még a jobbkéz szabállyal sincsenek tisztában, sőt a zebrán való áthaladás szabályával sem.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2

2025. 49. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

Több mint 200 program a nyár végén a SZIN-en

A SZIN-en így idén összesen tíz zenei helyszínen, több mint kétszáz fellépő váltja majd egymást augusztus 27-30. között, a szegedi Tisza-parton.
Megkezdődött a beiratkozás a Kalyi Jag vásárhelyi iskolájába

Megkezdődött a beiratkozás a Kalyi Jag vásárhelyi iskolájába

Az iskola nem szegregátumként, hanem nemzetiségi iskolaként működik majd, azaz roma és nem roma diákokat egyaránt várnak.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.