Kultúra, oktatásMiért hagytuk, hogy így legyen? - A megszállás más megvilágításban

2018. szeptember 21., péntek
 

Míg Nyugat-Európában és a tengerentúlon a diáklázadások, a hippi mozgalmak és a vietnami háború elleni tiltakozás voltak napirenden, Magyarországon egészen más állt a társadalom érdeklődésének homlokterében – mondta el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott csütörtöki könyvbemutatóján Tóth Eszter Zsófia. A történész 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen? címü, Murai Andrással közösen írt kötetét Nagy Gyöngyivel, a közgyűjtemény történészével beszélgetve ismertette.

 

 

 


A Kádár-rendszer ekkoriban a jólét szimbólumaként igyekezett olyan termékeket eljuttatni a Nyugattól vasfüggönnyel védett állampolgáraihoz, amelyekről úgy vélte, csökkentik a kapitalizmus iránti vágyakozást. Ekkor hozták forgalomba Magyarországon a Coca-Colát, s kezdték gyártani az Omnia kávét és a Túró Rudit. A kávézás kultúrájának új eleme volt a kotyogó kávéfőzőben készült, méregerős fekete, amelyet az addig kevéssé ismert mokkás készletben tálaltak. Ekkor kezdett terjedni a patronos szódásszifon, vagy az élelmiszeriparban a mélyhűtéses technológia, hogy a dolgozókat megfelelő mennyiségű bontottcsirkével láthassák el.

 

Az esztendő politikailag legemlékezetesebb eseménye a magyar haderő augusztusi bevonulása volt a Varsói Szerződés országaival karöltve a „baráti” Csehszlovákiába. Az év elején Kádár még szimpatizált Alexander Dubček reformtörekvéseivel, azonban nyár elejére „meggyőzték” Moszkvából, hogy Magyarország sem maradhat ki az ,,internacionalista segélynyújtás" keretében adandó segítségből.

 

S hogy a közvélemény ne az északi szomszéd területére masírozó magyar haderő tevékenységével foglalkozzon, a bevonulás napjára szervezték a korszak legnagyobb médiaeseményét, a Táncdalfesztivált, amelyen a nézők a villanykapcsolók és háztartási gépek bekapcsolásával, valamint postai úton voksolhattak Koncz Zsuzsa, vagy Koós János dalára.

 

A csehszlovákiai bevonulás idején két magyar katona vesztette életét, egy harckocsizó közlekedési balesetben hunyt el, míg egy hivatásos katona szívinfarktus miatt halt meg. A magyar katonák két hónapig tartózkodtak csehszlovák területen, az időt gyakorlatozással és a helyi mezőgazdasági munkákban való részvétellel töltötték el, majd hazatérek. A sajtó a bevonulásról annak első napján csak egy szűkszavú, „mínuszos” hírben emlékezett meg, majd a két hónap elteltével Kádár János a fővárosban, egy harisnyagyárban mondott beszédében szólt először a „segítségnyújtásról”.

 

Egy magyar fiatalember, a tizenhét éves szakmunkástanuló Bauer Sándor a bevonulás elleni tiltakozásaként felgyújtotta magát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, tettében követve a megszállás miatt választott tűzhalálban a prágai diákot, Jan Palach-ot.

 

Miért hagytuk, hogy így legyen? A kötet címében szereplő kérdésről Tóth Eszter Zsófia elmondta: bár a nyugati fiatalok lázadtak 1968-ban, magyar kortársaik és szüleik emlékezetében élénken élt az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás emléke, így az egy-két létrehozott, s az állambiztonság által felbomlasztott kommunán, vagy a Mao írásait olvasni összejáró, a rendszert balról kritizáló csoportok összejöveteleinél komolyabb forradalmi tevékenység nem történt az ötven évvel ezelőtti Magyarországon.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Lendületben a vásárhelyi Kosársuli

Lendületben a vásárhelyi Kosársuli

A fantasztikus salgótarjáni bajnoki rajtot követően szerdán Tiszaújvárosban az NB I/B -ben a koncentrált támadójáték és a nagyszerű küzdés eredményt hozott.
Múltidézés a háborús levelezőlapok által

Múltidézés a háborús levelezőlapok által

A hódmezővásárhelyi származású Benyhe Zsuzsanna nagyapjának, Héjja Imre, és két bátyjának a levelezését mutatta be.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.