SportNagyon nehéz mérkőzés volt

2021. október 17., vasárnap
 
Nagyon nehéz mérkőzés volt

Szurkolókkal felvértezve, az Újpest elleni, előző hazai bajnoki mérkőzés szép emlékének tudatában fogadhatta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőtt-és U20-as csapata a Győrt az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

A felnőttek célja a második, a fiataloké az első siker megszerzése volt, azonban előzetesen nem ígérkezett könnyűnek egyik találkozó sem, hisz mindkét győri együttes a vásárhelyi előtt állt a tabellán a játéknapot megelőzően.

Ennek ellenére hibátlanra sikeredett a nap a Hódtói Sportcsarnokban. Az első felvonást az U20-asok mutatták be, akik remek tripláknak is köszönhetően már a félidőben vezettek, végül az utolsó negyedben döntötték el a dolgokat. A 87-72-es győzelemből öten is két számjegyű ponttal vették ki a részüket, a meccs legeredményesebbje a 19 pontig jutó Knyur Soma lett.

 

A Bálintot és Borbáthot is nélkülözni kényszerülő felnőttek egy fokkal jobban kezdték a meccset a vendégeknél (10-6 az 5. percben), ám az első negyed összessége főként az eladott labdákról, az apróbb pontatlanságokról és a küzdelemről szólt, semmint a pontgazdag játékról. Ennek megfelelően nagy különbség nem is alakult ki a felek között, 15-17 állt az eredményjelzőn az első játékrész végén.

A Kosársuli-védekezéssel a második negyedben sem voltak különösebb problémák, lepattanózás terén sikerült felülmúlni a Győrt, ám a helyenként feszült hangulatból a triplaformáját nagyon elkapó ellenfél jött ki jobban – zsinórban három hárompontost szórtak, majd Geiger távolija után, a 17. percben hét pontra húztak el (27-34). A parádés napot kifogó Varga testvérek és Pavlovic vezetésével két perc alatt sikerült visszazárkózni egy 7-0-s rohammal, innen azonban vásárhelyi szempontból a legrosszabbkor kapták össze magukat a győriek, és egy 8-0-val zárták a félidőt. Mindez pedig azt jelentette, hogy 42-34-es vendégvezetéssel jöhetett a folytatás a szünet után.

 

A negyed elején többször is „robbant” a csarnok, Varga Zalán triplájával és Pavlovic villanásaival sikerült közelebb zárkózni, majd a vendégeknél Horváth hármasát előzte meg egy erősen megkérdőjelezhető bírói ítélet (a győriek egyik játékosa kilépett az oldalvonalnál a támadás közben). Talán utóbbi is kellett ahhoz, hogy igazán tűzbe kerüljön a Kosársuli, hisz parádés egy-egyezésekkel és igazi csapatjátékkal előbb az egyenlítés jött össze (51-51 a 26. percben), majd egy vendégidőkérést követően a vezetést is sikerült átvenni. A játékhoz a saját nevelésű fiataloknak is sikerült hozzátenniük a magukét, Molnár Ádám élete első felnőttmeccsén jól szállt be csereként, így az utolsó negyed előtt teljesen reálisnak tűnt, hogy hazai győzelem szülessen (59-60).

Ez egy picit távolabb került Geiger triplái, majd Gosztola közelije után, ám 63-70-nél szinte lehetetlen helyzetből Bodócsi oldott meg egy támadást, ami elindította a nyerőszériát: Varga Ákos villanásaihoz masszív védekezés társult, Geiger sportszerűtlen faultját követően pedig tovább nőtt a különbség, ami immár Kosársuli szempontból plusz négynél járt (11-0-s rohammal 74-70 a 36. percben). Innen pedig már nem volt visszaút a vendégeknek a hajrában: az utolsó három percben egyetlen pontot sem szerzett a Győr, ellenben a vásárhelyi harcias betörések működtek, így teljesen megérdemelt, 83-74-es hazai siker született! A csapatból Varga Ákos dupla-duplával (29 pont, 11 lepattanó), Pavlovic 24, míg Varga Zalán 18 ponttal tűnt ki, míg a vendégeknél Gosztola dupla-duplázott.  

 

NB I/B Zöld csoport, 4. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 83-74 (15-17, 19-25, 13-9, 24-14)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Radnóti, dr. Varga, Borgula

 

Kosársuli: Bodócsi 5, Varga Á. 29/6, Varga Z. 18/3, Pavlovic 24, Kovacevic -
Cserék: Knyur -, Vejinovic 7, Megyesi -, Molnár -
Vezetőedző: Szablics Péter


Győr: Geiger 22/12, Gosztola 11, Kámán B. 16/6, Horváth 8/6, Lógár 8
Cserék: Veingartner 5/3, Berneczei 2, Friedl -, Kámán K. 2, Hágen -
Vezetőedző: Kertész Dániel

 

Szablics Péter értékelése: „Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hisz a Győr kellemetlen ellenfél, teli van fiatalokkal, küzdenek, hajtanak, gyorsak. Hála Istennek sikerült lelassítanunk néhol őket. Egy pillanatig úgy látszott, elúszik a győzelem, de aztán a csapat kirakta a szívét-lelkét a pályára, küzdöttünk, és hajtós meccs végén sikerült nyernünk. Megyünk tovább!”

 

A Kosársuli számára hétfőn jön a folytatás, méghozzá a Békéscsaba/B otthonában, a Hepp Kupában.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Nemzeti Emlékezet Hete

Nemzeti Emlékezet Hete

Programsorozatot rendeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján az Emlékpontban.
Miniszteri oklevelet kapott a vásárhelyi alapítvány

Miniszteri oklevelet kapott a vásárhelyi alapítvány

A Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karán belül működő Agrármodernizációs és Régiófejlesztési Alapítvány kapott elismerést.
Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Oktatóbázis a vásárhelyi kórházban

Demonstrációs műtőt és rendelőt is kialakítottak a hódmezővásárhelyi kórházban, az országos skill-laborhálózat részeként. Október 13-án volt az avatás.
Jönnek a betelepülők

Jönnek a betelepülők

A covid19 és egyéb hátráltató tendenciák ellenére, a Hódmezővásárhelyi Ipari Park bővül. A folyamat már régebb óta tart. Most újabb útépítés kezdődik.
 

És ezt már olvasta?

Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
 
Még szinte el sem indult a fűtési szezon
Még szinte el sem indult a fűtési szezon Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.