A karácsonyi ünnepek elmúltával véget ért a nagy édességevések, ezen belül is a csokoládézás időszaka. Vigaszként íme a csokoládé története, néhány különleges történettel.

A maják fizetőeszközként és isteni eledelként tekintettek rá, míg az európai patikusok a gyógyszerek keserű ízének enyhítésére használták a kakaóbabokat. A csokoládé szépen lassan elindult hódítóútjára Európában is: a fejedelmi gyűlésekről hamar a kedveseknek szánt díszdobozokba került, manapság pedig karácsonykor is szívesen ajándékozunk finom csokoládéválogatásokat szeretteinknek.

A maja korban a kakaó luxuscikk volt: magas rangú vezetők temetésén ajánlották fel ajándékként. A becses kakaószemekből még sírjaikba is helyeztek. 100 kakaóbabért rabszolgát, 12-ért nőt, 6-ért kecskét, míg 4-ért tyúkot lehetett vásárolni. A fizetőeszközként szolgáló kakaószemek egyházi szereppel is bírtak: isteni eledelként kezelték, az oltárra helyezték őket és áldást osztottak vele.

Kolumbusz és Cortez felfedezőútjai révén a kakaóbab először az európai kikötővárosokba érkezett meg, majd a királyi és fejedelmi családok keresztházasságaival folyamatosan elterjedt a kontinens belsejében is. Először Velencében, Rómában, Párizsban és Londonban alapítottak csokoládéivókat.

A beérkezett kakaószemekkel kezdetben nem tudott mit kezdeni az európai ízlés, papoknak adták azokat kísérletezésre. Eleinte a patikusok alkalmazták a gyógyszer okozta keserű íz enyhítésére, kedélyjavításra és a legyengült szervezet fitten tartására. Ezt követően meleg vízben oldották fel, mézzel és nádcukorral elegyítették – így indult hódítóútjára és alakult ki az európai ízlésnek megfelelő forró csokoládéfogyasztási kultúra.

Pár évtized alatt számos csokoládéfajta jelent meg az európai piacon. A Csokoládé Múzeum vezetője elmondta, a pralinét csemegének szánták és Plessis-Praslin herceg regensburgi fejedelmi gyűlésére készült először. Hozzátette, a trüffelt a kakaó, a kakaóvaj és a tejszín összefőzésével készítették, komoly precíziós eljárás utána kakaóba vagy olajosmagvakba mártották. A bonbonok alatt az első időkben még cukorkát értettek. A bonbonban a mandulát égetett cukorba forgatták, majd a korpuszt finom krémekkel töltötték meg. A millenniumi kiállításkor több mint 100 kis cukrászüzem létezett az országban. Az ismert csokoládékészítők közül Kugler, a macskanyelvet és a konyakmeggyet feltaláló Zserbó és Stühmerék voltak figyelemre méltóak. A svájci és a belga csokoládéipar abban az időben semmivel sem volt fejlettebb a magyarnál.

A csokoládé mindig főszerepben volt Magyarországon, drága ajándéknak számított: a férfiak előszeretettel kényeztették és lepték meg édességgel kedvesüket.
A Herendi, Zsolnay és hollóházi kézzel festett bonbonnierek mellett szaloncukor csomagolásokkal is találkozunk a múzeum kiállításában. Farkas Elemér elmondta először ízesített fondantokból készítettek szaloncukrokat, majd olajosmagvakkal ízesítették. Magyarországon, vagy Közép-Európában hasogatott végű selyempapírba, fémfóliába tekerték és a karácsonyfa dekorációjává vált. A kor előre haladtával ezeket a töltelékeket kiváltotta a bonbonformájú csokoládé.

A legismertebb szaloncukor töltelék, a marcipán, amely eredetileg a Földközi-tenger partjáról terjedt el. Az arab világban a sejkek szakácsai és cukrászai az aznapi ágyasnak kedveztek marcipánnal.