SportA tabella harmadik helyén a Kosársuli

2020. december 23., szerda
 
A tabella harmadik helyén a Kosársuli

Az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulóján szoros meccset vívott egymással a két élcsapat, de a nagy csata után tovább él hazai veretlenségük.

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzetesen roppant kiélezett, fej-fej melletti találkozóra lehetett számítani a karácsony előtti utolsó játéknapon. Az NB I/B Zöld csoportjának 7. fordulójából elhalasztott mérkőzésen ugyanis kiváló formában lévő, legutóbb a Cegléddel is ki-ki meccset játszó felnőttcsapatunk az eddig veretlen, pénteken az Újpest ellen valódi thrillert megnyerő Óbudai Kaszások együttesét fogadta.

 

Ennek megfelelően vérbeli felsőházi rangadó lett, két kiváló alakulat találkozott ugyanis egymással. A listavezető óbudaiak kezdtek jobban, Puszta Dávid triplájával nagyjából két perc után megtörték a csendet. Az első negyed lassú mederben, kissé álmoskásan és pontatlanságokkal, kimaradt dobásokkal, ugyanakkor szoros védekezéssel telt, egyik fél taktikai fölénye sem tudott felülkerekedni a másikon. A mieink a gyors összjátékokkal tartották az óbudai tempót, sőt, Vuk Pavlovic kettese után a 7. percben időt is kellett kérniük a vendégeknek (13-9). Nagyobb különbség nem alakult ki, Steve Rosemond kosara zárta az első tíz percet (15-15).

 

A folytatás is hasonlóan szoros, ám magasabb színvonalú játékot hozott, a Kosársulit főként Molnár Bence, valamint a Varga testvérek pontjai repítették. Tóth Tamás jól rotálta a pályán lévő ötöst, a 18 éves Bodócsi Benjámin támadásban és védekezésben is kivette a részét a munkából, ugyanakkor kétszer is időt kellett kérnie, hisz az Óbuda sem adta magát. Varga Zalán triplájánál még a mieinknél volt az előny (24-21), majd Kovács Barnabás hármasánál egyenlítettek a vendégek (26-26), akik a 18. percre Rosemond vezényletével négypontos előnyt harcoltak ki (28-32). Volt visszaút a Kosársulinak, Molnár büntetője zárta az abszolút fej-fej mellett zajló félidőt (34-34).

 

A szünetet követően a hazai akarat érvényesült, fokozatosan átvettük az irányítást, amit aztán ki sem adtunk a kezünkből. 36-38-nál Rostás Imre szokásosnak mondható remek percei következtek, Varga Ákos triplája, majd Bálint Erik kettese, valamint Béres Nándor és Pavlovic remek védőlepattanózása pedig egy 9-0-s rohamot, egyben egy vendégidőkérést eredményezett (45-38 a 25. percben). Gyorsan összekapta magát Saeed Armaghani együttese, Rosemond egymaga jelentette a felzárkózást, a palánk alól pedig a korábbi Kosársuli-játékos, Varga Dániel egyenlített (47-47). A játékrész végén Pavlovic, majd Béres büntetőivel magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, igaz, az utolsó negyedre minden kérdés abszolút nyitott maradt (51-49).

 

Az idegek harcát koncentrációban és játékban is a Kosársuli nyerte. Molnár, majd Rostás egyéni villanását követően hiába szállt be a vendégeknél igen jól a meccsbe Bea Gergely, Bodócsi triplája hétpontos fórt adott (58-51 a 33. percben). Az utolsó öt percre ugyan közelebb, egylabdán belülre jött az Óbuda (60-59), ám előbb Béres, majd Varga Zalán szórt egy kiváló hármast (66-60). Negyven másodperccel a vége előtt időt kértek a vendégek, ám Bea kettese után Varga Ákost faultolták, Tóth Tamás pedig időkéréssel reagált erre. A hátralévő húsz másodpercből rendkívül okos és pontos passzjátékkal tizenhetet pörgetett le a Kosársuli, majd vezetőedzőnk újra időt kért, innen pedig már nem volt visszaút a vendégeknek – Béres két büntetőjével zárult az összecsapás.

 

A 68-63-as győzelem azt jelenti, hogy nagyszerű teljesítménnyel búcsúzunk 2020-tól: 9-3-as mérleggel a tabella 3. helyén, az Újpest előtt és a Cegléd, Óbuda kettős mögött állunk, a Hepp Kupában pedig ott vagyunk a legjobb nyolcban.

 

NB I/B Zöld csoport, 7. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-Óbudai Kaszások KA 68-63 (15-15, 19-19, 17-15, 17-14)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Varga, Reisz, Mintál

Kosársuli: Molnár 13, Varga Á. 10/6, Béres 12/3, Pavlovic 5, Bálint 5
Cserék: Acimovic -, Varga Z. 10/6, Rostás 8, Bodócsi 5/3
Vezetőedző: Tóth Tamás

Óbuda: Puszta 7/3, Bencsik 4, Vámos -, Varga 9, Horváth 8
Cserék: Rosemond 23/6, Kovács 3/3, Vas-Teplán -, Bea 8, Vígh 1
Vezetőedző: Saeed Armaghani

Tóth Tamás: „Férfias rangadót nyertünk meg egy jól küzdő Óbudával szemben. Komoly terhelés áll mindkét csapat mögött, így sokszor statikus volt a játék, de ismét okosan védekeztünk. Erőn felül teljesítettünk 2020-ban, pedig ez borzasztó nehéz év volt mindenki számára. Az egészség a legfontosabb, vigyázzunk egymásra, kellemes ünnepeket kívánok!”


Az U20-asok mérkőzése a szünetben, 49-40-es állásnál félbeszakadt. A továbbiakról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége dönt.

 

Folytatás január 10-én, vasárnap a DEAC U23 otthonában.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen járt Korom Ferenc vezérezredes

Vásárhelyen járt Korom Ferenc vezérezredes

A Magyar Honvédség parancsnoka nem érkezett üres kézzel: a honvédelmi miniszter ajándékcsomagja mellett, személyes ajándékot adott azoknak, akik szolgálatban lesznek karácsonykor a határon.
 Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

Egyszer volt, ma is van - karácsonyi szokáseredet hazánkban

A karácsony a keresztény egyház egyik legnagyobb ünnepe. De vajon honnan ered mindez? Mióta szokás a faállítás, mi került régen és mi kerül ma az a karácsonyi asztalra?
Megjelent a Tornyai János Múzeum 2020. évi évkönyve

Megjelent a Tornyai János Múzeum 2020. évi évkönyve

Közel tucatnyi tanulmányban mutatják be a kutatási eredményeiket a régészet, a néprajz, a helytörténet és a művészettörténet területéről.
A román forradalom vásárhelyi áldozata

A román forradalom vásárhelyi áldozata

A háromgyerekes hódmezővásárhelyi férfi segélyszállítmányt vitt, december 23-án hajnali 2 órakor az aradi újhíd feljárójánál lövések érték a teherautóját.
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.