GazdaságMegreformálták a városi buszközlekedést

2020. december 16., szerda
 
Megreformálták a városi buszközlekedést

Március elsejétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják a helyi buszjáratokat - jelentette be Márki-Zay Péter polgármester a közgyűlés véleményező ülésén.

 

 

 

 

 

 


A politikus azt mondta, a városkártya kiállítása ezer, éves díja 2 ezer forint, utóbbiból a nyugdíjasok és diákok 50 százalék kedvezményt kapnak.

 

A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. működteti Hódmezővásárhelyen, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága azonban rendkívül alacsony. A szolgáltatás 50 millió forintba kerül évente az önkormányzatnak, ugyanekkora az állami normatíva, a jegyek és bérletek értékesítéséből pedig 10 millió forint származik.

 

Jovány Gyula helyi vállalkozó tervet dolgozott ki a járatok útvonalának átalakítására. Ez alapján tavasztól kettő, a műszakváltásokhoz igazodó "munkásjárat" és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként.

 

A 32-35 perces menetidejű körjáratok egyszerre találkoznak a jövő év végén induló Hódmezővásárhely-Szeged tram-train egyik megállójában.

 

A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb - mintegy 90 millió forintos - ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be.

 

Mint megtudtuk a nyertes Kft. 4 busszal végzi a szolgáltatást. A VDL típusú buszokat Hollandiában vásárolták.

Egy-egy buszban 22 ülőhely és 12 állóhely van. Mindegyik akadálymentesített, vagyis buszonként 2 kerekesszékkel és 3 babakocsivan lehet felszállni.

A pontos menetrend is elkészül a napokban.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezzel a győzelemmel feltették a koronát a teljesítményükre

Ezzel a győzelemmel feltették a koronát a teljesítményükre

Lejátszotta a Szeghalom ellen korábban elmaradt NB II-es kézilabda meccsét a HLKC felnőtt csapata. A lányok remek csapatjátékkal megnyerték a találkozót.
Kettős hazai Kosársuli győzelem

Kettős hazai Kosársuli győzelem

A felnőttcsapat magabiztos játékkal, az U20-as együttes brutális utolsó negyeddel hozta a kötelezőt a parázs hangulatú dél-alföldi rangadón.
Még halálukban is összetartoznak

Még halálukban is összetartoznak

Vajon a sírban miért van egymás felé fordított fejjel a nő és a férfi? Szenzációs és nagyjelentőségű leletek Kopáncsnál. Nézze meg a feltárás képeit!

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

A Vásárhelyi Hírek háziasszonya Baracskay Angéla: "'Karácsonyra mindig vállalom a nemes feladatot, de a sütinek mindig van apropója. Okot pedig mindig találok rá. Leginkább azért, mert édességfüggő vagyok."
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.