FélpercesMadárinfluenza miatt intézkedtek

2022. november 13., vasárnap
 
Madárinfluenza miatt intézkedtek

Rendkívüli szabályokat vezettek be a baromfitenyésztők számára.

 

 

 

 

 

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya többek között Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent teljes közigazgatási bel- és külterületére megfigyelési körzetet rendelt el.

A baromfitenyésztőknek többek között,

• minden baromfiállományt, egyéb fogságban tartott szárnyast és takarmányukat zártan kell tartani,

• a baromfit zárt térben vagy olyan védelmet biztosító helyen kell etetni és itatni, ami kellőképpen megakadályozza a vadon élő madarak berepülését, és így azoknak a baromfi táplálására szolgáló élelemmel vagy vízzel való érintkezését,

• tilos a baromfik csoportos bemutatása, piacra szállítása,

• tilos ki- és beszállítani baromfit, baromfihúst, tojást,

• tilos baromfi vagy más madarak állati melléktermékeit szétszórni (pl. a tartásukból származó alom, trágya)

A határozat annak visszavonásáig hatályos.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023. évi munkaszüneti-, és pihenőnapok

2023-ban kétszer lesz 4 napos hétvége, és négy alkalommal 3 napos pihenő, nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
Bizonytalan teremtő gondolkodás

Bizonytalan teremtő gondolkodás

Mi van akkor, amikor a teremtő vágy, teremtő gondolkodás sehogy se akar működni? A kisbaba-logika szerint ez azért van, mert nem sírtunk elég jól.

Gének határozzák meg, ki az édesszájú

Gének határozzák meg, ki az édesszájú

Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást.
A Kosársuli megőrizte hibátlan hazai mérlegét

A Kosársuli megőrizte hibátlan hazai mérlegét

Győr csapatát fogadta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 9. fordulójában. Kiélezett meccset játszottak a vendégekkel.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget.