MozaikGének határozzák meg, ki az édesszájú

2022. november 13., vasárnap
 
Gének határozzák meg, ki az édesszájú

Sokan éreznek lelkiismeret furdalást nassoláskor, pedig van, akinek nehezebb az önmegtartóztatás. Amerikai kutatók ugyanis megállapították, hogy nem kizárólag szokásainkon múlik, hogy mennyire vagyunk édesszájúak, hanem főként az öröklött génjeinken.

 

 

 

 

 

 

Sokan próbálnak alternatívát találni a cukor helyettesítésére, így itthon is folyamatosan nő az édesítőszerek használata. A természetes cukorpótlásra használható már  sztevia nevű növény kivonata is. Az ezzel készített ételeket és italokat a cukorbetegek is fogyaszthatják.

A cukorfalat édesen szereti

Nem véletlen, hogy a kedves, szeretnivaló embereket gyakran az „édes” jelzővel illetjük és hogy a szerelmesek gyakran „Édesemnek” szólítják egymást. Amerikai kutatók megállapították, hogy fellelhetőek közös vonások az ízlelésben és a személyiségjegyekben. Az Észak-Dakotai Állami Egyetem munkatársai1 arra jutottak, hogy kedvesebbnek és barátságosabbnak tartjuk azokat az embereket, akik szeretik az édességeket. Arra is fény derült, hogy azok, akik jobban kedvelik az édes ízt, általában valóban segítőkészebbek társaikkal.


Géneken is múlik

A Monell Chemical Senses2 Központjának munkatársai pedig azt bizonyították be, hogy alapvetően gének határozzák meg, ki az édesszájú, hiszen nem minden ember érzékeli és szereti egyformán az édes ízeket. Egereken végzett tanulmányuk során kiderült, hogy az édességek szeretete olyan génektől is függ, amelyek nem közvetlenül az ízérzékelésben, hanem az édes ízhez kapcsolható jutalmazási-, és motivációs folyamatokban vesznek részt.

10 éve egy új édesítőszer

Sokan lelkiismeret furdalást éreznek, ha édességet, édes italokat fogyasztanak, hiszen tudják, hogy a túlzott cukorbevitel a magas energiatartalom miatt súlygyarapodást okozhat. Azonban ebben sem szabad átesni a ló túloldalára, hiszen a cukornak is megvan a maga helye a kiegyensúlyozott étrendben, amennyiben mértékkel fogyasztjuk. Ha édesítésről van szó, ma már egyre több lehetőség áll rendelkezésünkre. Az elmúlt évek során hazánkban is folyamatosan nő a cukorpótlók (édesítőszerek) fogyasztása, az élelmiszergyártók is sorra dobják piacra a különböző édesítőszerekkel ízesített termékeiket.

 

Az Európai Parlament például engedélyt adott arra, hogy a sztevia nevű Dél-Amerikából származó növény kivonatát élelmiszer-alapanyagként használják a gyártók az EU területén. A sztevia kivonatait (port, szirupot, tablettát) és szárított leveleit a világ számos táján széles körben használják édesítésre. Az ázsiai országokban évtizedek óta elfogadott és ismert: üdítőitalokat, cukormentes rágógumikat, joghurtokat, savanyúságokat, szárított tenger gyümölcseit és süteményeket édesítenek vele a gyártók. „A sztevia egy természetes édesítőszer, levelei 200-300-szor édesebbek a cukornál, az élelmiszerekhez a kivonatait használják. Alig tartalmaz kalóriát, ezért számos diéta során felhasználható, még cukorbetegek is fogyaszthatják.” – tájékoztat Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli megőrizte hibátlan hazai mérlegét

A Kosársuli megőrizte hibátlan hazai mérlegét

Győr csapatát fogadta a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 9. fordulójában. Kiélezett meccset játszottak a vendégekkel.
Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

Ennivaló receptjeink - Angélától - Mákos omlós Karácsonyra

A Vásárhelyi Hírek háziasszonya Baracskay Angéla: "'Karácsonyra mindig vállalom a nemes feladatot, de a sütinek mindig van apropója. Okot pedig mindig találok rá. Leginkább azért, mert édességfüggő vagyok."
Csak nőknek - Egy nem szívesen fogadott vendég

Csak nőknek - Egy nem szívesen fogadott vendég

A hideg idő beköszöntével kellemetlen látogatója akadhat a hölgyeknek: ez a felfázás. Néhány jó tanács a gyógyszert magunkba tömködés helyett.
Érvek ellenérvek nélkül

Érvek ellenérvek nélkül

Dr. Havasi Katalin vásárhelyi gyermekorvos, a HGYE elnöke arról, milyen előnyökkel jár, ha beadják a védőoltást a gyerekeknek.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.