Kultúra, oktatásLégiháború Magyarország felett

2014. november 12., szerda
 
Légiháború Magyarország felett

Az Emlékpontban október közepe óta látható, a Magyarországot ért 1944-45-ös légitámadásokról nyílt kiállításhoz kapcsolódó konferenciát rendeznek november 13-án.

 

Képünkön a kiállítás részlete (Fotó: VH)

 


Légiháború Magyarország felett a II. világháborúban című tudományos ülésén hat előadást hallhatnak a második világháború hadtörténete iránt érdeklődők.

November 13-án, csütörtökön 11 órától az Emlékpontban a tudományos tanácskozás meghívottjait és résztvevőit Árva László, a hódmezővásárhelyi kiállítóhely szakmai vezetője köszönti, a nyitóelőadást Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tartja.

 

A délelőtti szekciót magyar, a délutáni előadásokat amerikai tematika szerint rendezik a szervezők. Szakály Sándor professzor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója nyitó előadásában a Magyar Királyi Honvéd légierő tábornoki karát mutatja be. B. Stenge Csaba, a tatabányai levéltár vezetője a Pumások, avagy a honi vadászrepülők történetét ismerteti. A magyarországi roncskutatásról Magó Károly zászlós, a szolnoki Repülőmúzeum munkatársa tart előadást. A második blokkban Oláh András Pál, az Emlékpont Háború a felhők felett című kiállításának kurátora a Magyarország elleni amerikai stratégiai légitámadások jellemzőiről beszél. Mohos Nándor repüléstörténeti kutató referátuma a hadifogságba esett amerikai légi személyzetek sérelmére elkövetett háborús bűnök felderítését és kivizsgálását mutatja be. Horváth Attila helytörténeti kutató „A célpont Debrecen” – A Frantic hadművelet első bevetésének történetét tárja a konferencia hallgatósága elé.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Háború a felhők felett

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi rendező filmje Los Angeles-ben

Vásárhelyi rendező filmje Los Angeles-ben

November 14. és 20. között rendezik meg Los Angelesben az 5. Magyar Dokumentumfilm Fesztivált, amelyen 11 hazai alkotást, köztük egy vásárhelyi rendező filmjét láthatja a közönség.
Új kishomoki csatornázás 2015-ben

Új kishomoki csatornázás 2015-ben

Újabb határidő! Jövő márciusban rajt! A tervezetthez képest jelentős csúszással, végre elindulhat Új Kishomok csatornázása.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...