GazdaságLegatyásodva, pénzre várva

2016. június 15., szerda
 
Legatyásodva, pénzre várva

Hiába készséges Lázár János, ha államtitkára hónapok óta nem tesz semmit, hogy a K’Art károsultak végre pénzükhöz jussanak.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Ezt fogalmazta meg a sok éve tartó ügy jelenlegi lényegeként Szabó Bálint a Livid Kontroll követeléskezelő ügyvezetője.

A június 15-én a Balogh Imsi Sportaréna előtt tartott sajtótájékoztatón  strandpapucsban, kinyúlt sárga pólóban az ügyvezető a csődbe ment „legatyásodott” alvállalkozók helyzetét kívánta ilyen módon illusztrálni.

Mint mondta, az országban 40-50, míg Vásárhelyen és környékén 13 alvállalkozó 45 millió forintjáról van szó, ami lehet, hogy nem tűnik soknak, de számukra a túlélést jelenti, hiszen az elvégzett munka után elmaradt fizetség miatt többek ellen már felszámolás van folyamatban.

 

„Azért vannak többen ilyen helyzetben, mert a K’Art cégcsoport ellopta a pénzüket, amelyben közreműködő a felszámoló és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik ügyvédje.”- mondta az újságíróknak Szabó Bálint.

Az ügyvezető nem érti, hogy miután ígéretet kaptak az alvállalkozók arra, hogy megkapják a pénzüket, hónapok óta nem történik semmi. Lázár János, mint a térség országgyűlési képviselője fogadta Szabó Bálintot és az alvállalkozókat.

Azt is elmondta, hogy a miniszter Vidoven Árpád közigazgatási államtitkárt bízta meg. Szabó Bálint járt is az államtitkárnál, márciusban, aki két és fél órát előszobáztatás után közölte vele: az ügy folyamatban van.

Szabó Bálint egyébként meghívta Vidoven Árpádot vagy megbízottját a sajtótájékoztatóra. Mint mondta, válaszra sem méltatta, lehet, hogy a közigazgatási államtitkárnak ez egy kis ügy a sok közül, de a vásárhelyi vállalkozók számára létkérdés.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője azt is elmondta, - a feljelentés nyomán - a NAV nyomozást folytat.

 

Az ügy további részleteiről olvashat:

Újabb fejlemények a K'Art ügyben

 

 

 
 
B.Sz.Z
 

Olvassa el ezt is!

Híd a műfajok között

Híd a műfajok között

Június 19-én vasárnap 12 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban kiállítás megnyitóval egybekötött eredményhirdetést rendez a Lucien Hervé Kamera Klub.
Koncentráltan de önállóan

Koncentráltan de önállóan

Csongrád Megyében az eddigi nyolc tankerületből kettő marad. A kormányrendelet értelmében az országban összesen 58 tankerület lesz.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.