Kultúra, oktatásKoncentráltan de önállóan

2016. június 14., kedd
 
Koncentráltan de önállóan

Csongrád Megyében az eddigi nyolc tankerületből kettő marad. A kormányrendelet értelmében az országban összesen 58 tankerület lesz.

 

 

 

 

 

 


Létrejönnek a tankerületi központok, összevonják a fenntartói és működtetői feladatokat az állami fenntartónál, differenciált béremelést kaphatnak a pedagógusok - többek között ezt tartalmazza az oktatási törvényeket érintő módosításcsomag, amelyet elfogadott az Országgyűlés.

Az állami intézményfenntartó - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) - helyébe - Klebelsberg Központ néven - állami fenntartóként, önálló költségvetési szervekként működő tankerületi központok lépnek. A vonatkozó kormányrendelet értelmében 58 tankerület lesz, Budapesten 9 működik majd.

 

A kormányrendelet június 11-én lépett hatályba, gyakorlatilag 30 nap áll rendelkezésre, hogy felálljon az új rendszer. Információink szerint az új tankerületekben július 11-ig kinevezik az új gazdasági vezetőket is.

Csongrád Megyében az eddigi 8 tankerület intézményei összesen 2 tankerülethez kerülnek. Az egyik Szegeden lesz, amelyhez a Szegedi járás a Mórahalomi járás és a Kisteleki járás intézményei, a másik a Hódmezővásárhelyi Tankerület lesz, amelyhez a Makói járás, a Hódmezővásárhelyi járás, a Csongrádi járás és a Szentesi járás intézményei kerülnek. 

 

A köznevelési törvényt érintő változások között szerepel a pedagógusok differenciált béremelésének a lehetősége, a központi költségvetés adta keretek figyelembevételével. Fontos eleme a módosításnak, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszerét kiterjesztik a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottakra, mivel ez jelenleg csak a nevelési-oktatási intézményekben érvényesül.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Gyurta Kupa Úszóverseny

Gyurta Kupa Úszóverseny

Meglepetés eredmény született a június 13-án rendezett II. Gyurta Kupa Úszóversenyen, amelyen kétszáznál többen álltak fel a rajtkőre. Eredmények! 

Már nem titok az Erste és Hódmezővásárhely közötti megegyezés

Már nem titok az Erste és Hódmezővásárhely közötti megegyezés

Az idén április 14-én peren kívül, éppen a bíróság előtt egyezett meg az Erste és a három település. Azonban üzleti titokra hivatkozva nem derült ki hogyan törlesztenek.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.