Kultúra, oktatásKonferencia a trianoni békediktátumról

2019. június 4., kedd
 
Konferencia a trianoni békediktátumról

Kilencvenkilenc éve június 4-én írták alá a történelmi magyar állam végét jelentő, az ország területét egyharmadára csökkentő trianoni békediktátumot, s 2010 óta ez a nap a nemzeti összetartozás napja is, jelképezve, hogy a világ bármely táján élő magyarság összetartozik, válasszák el bármilyen határok a nemzetrészeket. Ezen a napon rendezte meg tudományos tanácskozását Trianon és a történelmi emlékezet címmel a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

 

 

 

 

 


A centenárium előestéjén fontos, hogy Trianonról, mint folyamatról beszéljünk, amely a Monarchia első világháborús vereségétől a magyarországi forradalmakon át a soproni népszavazás eredményeként a város visszatérésével záródó hároméves periódust jelenti – mondta el a konferenciát megnyitó Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója.

 

Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának vezetője „Trianon árvái”, az elcsatolt területekről Magyarországra menekülők sorsát bemutató előadásában kifejtette: a vagonokban érkezett családok jelentős része sokáig a rendező pályaudvarokon álló, alig fűthető vasúti szerelvényekben lakott, ahonnan többségük csak tömegszállásokra, vagy szükséglakásokba költözhetett. A magyar hatóságok idővel megállították a menekültek beáramlását, egyrészt az elhelyezés nehézsége miatt, másrészt a revízióban bízva annak biztosítására, hogy az elcsatolt részek ne maradjanak magyar lakosság nélkül.

 

A magyarországi irredenta kultuszt ismertető referátumában Zeidler Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Nagy Háború végétől 1945-ig tartó időszakot négy részre osztotta. Míg az állam 1918 és 1921 között igyekezett menteni a menthetőt, a közgondolkodásban jelszavak és köztéri megemlékezések formájában öltött testet Nagy-Magyarország megtartásának és visszaállításának gondolata. Az 1921 és 1927 közötti integrálódás csendesebb időszakát 1927-től, az olasz-magyar barátsági szerződés aláírásától bontakozott ki az irredenta kultusz a közoktatásban, a sajtóban, közterületek elnevezésében és köztéri szobrok és országzászlók felállításában, amely folyamat 1938-tól, a bécsi döntések eredményeként visszatérő területekre is kiterjedt.

 

A Horthy-korszakot szellemi szinten megalapozó székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár tevékenységét vette górcső alá előadásában Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete egyetemi docense. Az egyházi tevékenysége mellett közírói és politikusi munkásságot is végző püspök nézete szerint a magyarság igazi lélektana a kereszténység, s a Trianonhoz vezető hanyatlás okait az elmaradt földosztásban, a társadalom, s különösen a parasztság elszegényedésében, valamint a liberalizmus előretörésében látta.

 

A konferenciát záró előadást tartó Kerepeszki Róbert, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense, intézetigazgató-helyettes az első világháborút követő időszak deviáns jelenségeinek okait a négyéves világégés során szerzett mentális sérülésekben látta, míg a társadalom brutalizálódásának, az alkohol- és drogfüggőség és a bűnözés terjedésének magyarázata a kisebb településekről a nagyvárosokba érkezők és ott szerencséjüket meg nem találók frusztráltsága mellett a gazdaságilag érvényesülni vágyó sajtó morális pánikkeltése is volt.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Lengyelországi kirándulás a nyelvtanulás jegyében

Lengyelországi kirándulás a nyelvtanulás jegyében

A Németh László Gimnázium, Általános Iskolában tavaly óta lehetőségük van a diákoknak a lengyel nyelv tanulására.
Száz éve történt: román megszállás Hódmezővásárhelyen

Száz éve történt: román megszállás Hódmezővásárhelyen

A megszállás idején történt Hódmezővásárhely történelmének legvéresebb tömeggyilkossága is. A megszállásról emlékezik meg az Emlékpont kamarakiállítása.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.