Kilencvenkilenc éve június 4-én írták alá a történelmi magyar állam végét jelentő, az ország területét egyharmadára csökkentő trianoni békediktátumot, s 2010 óta ez a nap a nemzeti összetartozás napja is, jelképezve, hogy a világ bármely táján élő magyarság összetartozik, válasszák el bármilyen határok a nemzetrészeket. Ezen a napon rendezte meg tudományos tanácskozását Trianon és a történelmi emlékezet címmel a hódmezővásárhelyi Emlékpont.
A centenárium előestéjén fontos, hogy Trianonról, mint folyamatról beszéljünk, amely a Monarchia első világháborús vereségétől a magyarországi forradalmakon át a soproni népszavazás eredményeként a város visszatérésével záródó hároméves periódust jelenti – mondta el a konferenciát megnyitó Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója.
Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjának vezetője „Trianon árvái”, az elcsatolt területekről Magyarországra menekülők sorsát bemutató előadásában kifejtette: a vagonokban érkezett családok jelentős része sokáig a rendező pályaudvarokon álló, alig fűthető vasúti szerelvényekben lakott, ahonnan többségük csak tömegszállásokra, vagy szükséglakásokba költözhetett. A magyar hatóságok idővel megállították a menekültek beáramlását, egyrészt az elhelyezés nehézsége miatt, másrészt a revízióban bízva annak biztosítására, hogy az elcsatolt részek ne maradjanak magyar lakosság nélkül.
A magyarországi irredenta kultuszt ismertető referátumában Zeidler Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a Nagy Háború végétől 1945-ig tartó időszakot négy részre osztotta. Míg az állam 1918 és 1921 között igyekezett menteni a menthetőt, a közgondolkodásban jelszavak és köztéri megemlékezések formájában öltött testet Nagy-Magyarország megtartásának és visszaállításának gondolata. Az 1921 és 1927 közötti integrálódás csendesebb időszakát 1927-től, az olasz-magyar barátsági szerződés aláírásától bontakozott ki az irredenta kultusz a közoktatásban, a sajtóban, közterületek elnevezésében és köztéri szobrok és országzászlók felállításában, amely folyamat 1938-tól, a bécsi döntések eredményeként visszatérő területekre is kiterjedt.
A Horthy-korszakot szellemi szinten megalapozó székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár tevékenységét vette górcső alá előadásában Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete egyetemi docense. Az egyházi tevékenysége mellett közírói és politikusi munkásságot is végző püspök nézete szerint a magyarság igazi lélektana a kereszténység, s a Trianonhoz vezető hanyatlás okait az elmaradt földosztásban, a társadalom, s különösen a parasztság elszegényedésében, valamint a liberalizmus előretörésében látta.
A konferenciát záró előadást tartó Kerepeszki Róbert, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének tanszékvezető egyetemi docense, intézetigazgató-helyettes az első világháborút követő időszak deviáns jelenségeinek okait a négyéves világégés során szerzett mentális sérülésekben látta, míg a társadalom brutalizálódásának, az alkohol- és drogfüggőség és a bűnözés terjedésének magyarázata a kisebb településekről a nagyvárosokba érkezők és ott szerencséjüket meg nem találók frusztráltsága mellett a gazdaságilag érvényesülni vágyó sajtó morális pánikkeltése is volt.
