KözéletKi mennyit ér – másodfokon

2014. június 26., csütörtök
 
Ki mennyit ér – másodfokon

A címbeli kérdést Havránek Ferenc tehetné fel, aki megfellebbezte a bíróság elsőfokú ítéletét, egy több mint két éve tartó rágalmazási perben. Július másodikán lesz a másodfokú tárgyalás.

 

 

 

Két éve az országos sajtót is élénken foglalkoztatott ügy 2008-ra nyúlik vissza, amikor az egyik hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott az akkori polgármester dr. Lázár János felszólalása, melyet a közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozata kapcsán tett. Ennek során mondta el azon mondatokat, miszerint: "Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abban a milliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Azt tudom mondani, annak annyi az élete.".

Jó két évvel később, a polgármester ezen mondatait kiragadva, megvágva közölte az akkor még létező hódmezővásárhelyi Rádió X és olyan színben tüntette fel, mintha ez az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott emberekre vonatkozna, olvasható a bírósági tényállásban.

 

2011. április elsején egy hódmezővásárhelyi reklámújságban dr. Havasi Katalin megrendelésére megjelent egy fizetett hirdetés, melynek lényege szerint Havránek Ferenc önkormányzati képviselő a helyi sajtóban több alkalommal is elmondta, hogy a manipulált hangfelvétel a Rádió X stúdiójában készült, így a felvételt vélhetően a Rádió X akkori két munkatársa vágta össze. A hirdetés szövege lényegében elítélte egyrészt a hamisítást, másrészt a polgármester lejáratását és felhívta a lakosságot, hogy kérdéseikkel az érintettekhez forduljanak. A hirdetésben közölték a fenti három személy fényképét, címét és telefonszámát. Ez a hirdetés egyébként szórólap formájában is bekerült a vásárhelyiek postaládájába.

 

Az ügyben először személyes adatokkal való visszaélés miatt tettek feljelentést az érintettek, de ezt az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette az ügyészség. Ezt követően Havránek Ferenc már egyedül indított magánvádas eljárást Havasi Katalin, (aki a helyi Fidesz-elnöke, önkormányzati képviselő) ellen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt, és pénzbüntetés kiszabását kérte. Havránek Ferenc azt mondta: a hirdetés, illetve szórólap azt sugallta, hogy neki köze van a manipulációhoz, Havasi Katalin és védője, Futó Barnabás viszont úgy érvelt, a hirdetésben ezt nem állították, csupán azt, hogy információi vannak arról, ezt ki követte el – erről pedig ő maga is nyilatkozott korábban. A bíróság végül ez utóbbi érvelést fogadta el: mint elhangzott, a hirdetés nem volt túl elegáns, de semmiképp sem rágalmazás, belefér egy politikai csatározásba. Havasi Katalint így felmentették, a 10 ezer forintos illetéket a magánvádlónak kell megfizetnie.

 

Havránek Ferenc a Vásárhelyi Híreknek elmondta azért fellebbezett, mert reméli, hogy az elsőfokú ítélet megállapításain korrigálnak, mert úgy gondolja, meg kell állapítania a bíróságnak, hogy neki nincs köze a felvételhez és sem közvetve sem közvetlenül a már megszűnt RádióX-hez, amelyben akkoriban ő is – hasonlóan több politikustársához, egy riportalany volt. Hozzátette, az évek óta kezdődött ügyet nagyon hamar rövidre lehetett volna zárni, hiszen már eddig három alkalommal, negyedszer pedig ügyvédi levélben kérték Havasi Katalint, hogy nyilvánosan helyesbítsen álláspontján, azonban egyik megkeresésre sem válaszolt.

 

Július másodikán reggel a Szegedi Törvényszék tárgyalja az ügyet másodfokon.

 
 
Szegedi Törvényszék - VH
 

Olvassa el ezt is!

A világ legjobb zongorája Vásárhelyen

A világ legjobb zongorája Vásárhelyen

Megérkezett a csúcskategóriás zongora, amely a vásárhelyi zenei élet új ékessége lesz. Kocsis Zoltánt, Szakcsi Lakatos Bélát is meghívták koncertezni. Képekkel!
Görgetik adósságukat a kórházak

Görgetik adósságukat a kórházak

Mások mellett a hódmezővásárhelyi kórház is a még kezelhető négyszázalékos adósság limitjén már januárban túl volt.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.