SportTíz érmes helyezés a Magyar Bajnokságon

2020. március 2., hétfő
 
Tíz érmes helyezés a Magyar Bajnokságon

Február 29-én és március elsején rendezték meg Mogyoródon az év egyik legnagyobb hazai ITF Taekwon-do eseményét, a 2020. évi Gyermek, Serdülő, Ifjúsági és Felnőtt Magyar Bajnokságot.  

 

 

 

 

 

 

 


A rendezvényre az ország minden tájáról, 29 egyesület, 349 versenyzője nevezett. A Bajnokságot az idén 10 éves Spirit Taekwon-do Egyesület bonyolította le.

 

A kétnapos megmérettetésen a sportolók küzdelem, tradicionális küzdelem, formagyakorlat, erő, illetve speciáltechnikai törés versenyszámokban, illetve ezen kategóriák csapatszámaiban mérték össze tudásukat.

Nagyon színvonalas és látványos küzdelmek, precíz formagyakorlatok jellemezték az egész mezőnyt, melyből a Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub sportolói 10 éremmel térhettek haza.

 

A vásárhelyi harcművészek nagyon magas színvonalon teljesítettek, bizonyítja ezt a megszerzett 10 érem, melyből 5 magyar bajnoki cím, 2 ezüst- és 3 bronzérem.

 

A hódmezővásárhelyi ifjúsági lány csapat, a Kovács Laura Fanni, Mezei Nikolett (Barátság SE Battonya) és Németi Zsófi (Makó Budo Klub) hármassal állt rajthoz, míg az egyesület két vezetőedzője, Zsarkó Dániel Péter és Lőkös Zoltán a Barátság SE és a Spirit klubokkal közösen nevezett a csapatszámokba.

 

A csapat versenybírója Fátyol József volt. A klub edzői munkáját Lőkös Leila segítette.

 

Eredmények:

 

Aranyérem

Kovács Laura Fanni - Ifjúsági lány küzdelem -55 kg

Veszelovszki Péter – ifjúsági fiú küzdelem -68 kg

Ifjúsági lány csapat - speciáltechnikai törés

Zsarkó Dániel Péter - Felnőtt Férfi küzdelem + 85 kg (Algyői Sportkör színeiben)  

Ifjúsági Lány csapat – küzdelem

Felnőtt férfi csapatküzdelem

 

 

Ezüstérem

Szecskó Rebeka - gyermek lány küzdelem + 40 kg

Ifjúsági Lány csapat – erőtörés



 

Bronzérem 

Szecskó Barnabás - serdülő fiú küzdelem – 60 kg
Ifjúsági lány csapat – formagyakorlat

Felnőtt férfi csapat – speciáltechnikai törés

 

Felkészítők:
Máté Zoltán, Zsarkó Dániel Péter, Lőkös Zoltán,

Stricz Richárd, Tóth Gábor (kick-box)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb kettős győzelem

Újabb kettős győzelem

Minden várakozást felülmúlt a hétvégi két végeredmény. A Kosársuli U-20-asai a bajnoki ezüst felé haladnak, a Felnőtt csapatnak egy igazi taktikai csata hozta meg a győzelmet.

Ezúttal egy vásárhelyi férfit fosztottak ki

Ezúttal egy vásárhelyi férfit fosztottak ki

Hasonló esetekről már többször írtunk. Nemcsak szolgáltatás miatt csengetnek be, hanem sokszor valamilyen árucikk megvásárlására ösztönöznek, főként idős embereket.

Pánikkeltés a köbön

Pánikkeltés a köbön

Sok dezinformációs portál terjeszt pánikkeltésre alkalmas narratívákat. A cikk elolvasása remélhetőleg csökkenti a becsapható facebook olvasók számát.

Vásárhely XX. század előtti világa

Vásárhely XX. század előtti világa

Kiss Lajos nyomdokain haladva címmel nyílt meg a Tornyai János Múzeum helytörténeti és néprajzi gyűjteményének legérdekesebb tárgyait bemutató kiállítása. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.