Kultúra, oktatásIdén sem volt vásárhelyi döntős

2019. március 17., vasárnap
 
Idén sem volt vásárhelyi döntős

A március 12-14. között a Hungexpo kiállítási területén rendezett - az eddigiekhez képest egy hónappal korábbra hozott – Szakma Sztár döntőbe Csongrád Megyéből a Kereskedelmi és Iparkamara által lebonyolított megyei elődöntőkből a középdöntőbe kvalifikáló, majd onnan továbblépő 11 döntős közül kilencen végeztek a dobogón. 2 első hely mellett 3 második és 4 harmadik hellyel öregbítették iskolájuk és gyakorlati képzőhelyeik hírnevét.

 

 

 

 

 

 

A meglepetésként hat, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Hódmezővásárhelyi Szakképzési centrum égisze alá tartozó három vásárhelyi és Csongrád, Szentes, Makó 4 másik iskolájából idén senki sem került be a döntőbe.

Utoljára két éve, 2017-ben Garai Gábor a Hódmezővásárhelyi SZC Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskola diákja lett országos harmadik helyezett, amellyel a Kalmár kőműves és hidegburkoló képzésének hírnevét öregbítette. Felkészítő tanára Vörös Magdolna és Molnár Imre volt.

 

Mint arról januárban írtunk, a két Csongrád megyei szakképzési centrum, a Hódmezővásárhelyi SZC és a Szegedi SZC valamennyi tagintézményéből voltak versenyzők. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumhoz tartozó intézményekből összesen 93 tanuló indult a versenyen, közülük 37-en a három hódmezővásárhelyi szakképző valamelyikének tanulói voltak.

Idén mind a 11 döntős a Szegedi Szakképzési Centrum valamelyik intézményének tanulói.

 

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2008-tól szervezi meg a gondozásába átadott szakképesítések országos szakmai tanulmányi versenyeit a végzős szakiskolások (szakmunkástanulók) Szakma Kiváló Tanulója Versenyét (SZKTV), valamint a végzős szakközépiskolai tanulók Országos Szakmai Tanulmányi Versenyét (OSZTV).

A szakmai karrier szempontjából egy ilyen országos versenyen a dobogós helyezés jelentős referenciának számít, ezt igazolja, hogy amellett, hogy mentesült a szakmai vizsgák alól, a díjátadást követően komoly állásajánlatot kapnak a végzősök.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Városi vetélkedő 1848 jegyében

Városi vetélkedő 1848 jegyében

A Hódmezővásárhelyi Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat vetélkedőjén a csapatok a városban lévő állomásokat keresték fel, ahol feladatok várták őket. Képekkel.
Egy szívósan küzdő ellenfelet győzött le a Kosársuli

Egy szívósan küzdő ellenfelet győzött le a Kosársuli

Március 14-én az utolsó előtti alapszakaszos hazai bajnokiját játszotta a Vásárhelyi Kosársuli. A KTE-Duna Aszfalt ellen harcolt a győzelemért Tóth Tamás csapata.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.