Kultúra, oktatásVárosi vetélkedő 1848 jegyében

2019. március 16., szombat
 

A Hódmezővásárhelyi Városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulóján vetélkedőt szervezett a hódmezővásárhelyi általános és középiskolák diákjai számára.

 

 

 

 

 

 

A csapatok a város pontjain lévő állomásokat keresték fel, ahol feladatok várták őket. Az egyik helyszín az Emlékpont volt.

A vetélkedőre a Németh László Gimnázium, Általános Iskola három, a Bethlen Gábor Református Gimnázium két, míg a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola és a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola egy-egy csapatot indított, akiknek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központot, a Népművészeti Tájházat, a Kossuth teret kellett felkeresniük, s ott feladatokat megoldani.

Az Emlékpontban Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze várta feladatlappal a diákokat, akik az intézmény állandó kiállításához kapcsolódó kérdésekre adtak választ.

 

1. helyezett: A "Márciusi ifjak" nevű csapat
(Bethlen Gábor Református Gimnázium)
Tagok:
Gémes Emese
Forrai Fruzsina
Márki-Zay Emma
Bodzsár Míra

 

2. helyezett: A "Kecske" nevű csapat
(Németh László Gimnázium és Általános Iskola)
Sófalvy Katalin
Miskolczi Tamás
Rácz-Posztós Fanni
Bíró Ivett
Füzesi Anikó

 

3. helyezett: A "Pulzus" nevű csapat
(Németh László Gimnázium és Általános Iskola)
Kis Dominika
Kovács Gergő
Blazovicz Péter
Bicok Norbert

 

"A legfiatalabb csapat" különdíjban részesültek a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulói. (Pap Nikolett, Asztalos Bence, Sípos Lili, Nagy Bence)

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egy szívósan küzdő ellenfelet győzött le a Kosársuli

Egy szívósan küzdő ellenfelet győzött le a Kosársuli

Március 14-én az utolsó előtti alapszakaszos hazai bajnokiját játszotta a Vásárhelyi Kosársuli. A KTE-Duna Aszfalt ellen harcolt a győzelemért Tóth Tamás csapata.

Milliárdok a fiatalok munkába állására Csongrád Megyében

Milliárdok a fiatalok munkába állására Csongrád Megyében

A már nem tanuló, de még nem is dolgozó fiatalok számára konkrét lehetőséget biztosít az elhelyezkedésre, munkatapasztalat szerzésére, vagy tanulásra.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.