Kultúra, oktatásHegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

2019. március 9., szombat
 
Hegedűs Zoltán lett a HSZC kancellárja

A minisztérium 41 szakképzési centrumban írt ki pályázatot a kancellári státusz betöltésére, amely 39 helyen eredményesen zárult. A kancellárok átvették megbízásukat, és a korábbi terveknek megfelelően március elsejével munkába álltak.

 

 

 

 

 

 

 

Tudás- és Innováció-menedzsmentért Felelős Államtitkárság közleménye szerint a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellári állását Hegedűs Zoltán kapta.

Az önkormányzati képviselő (Fidesz frakcióvezető), egykori alpolgármester számára nem újdonság a szakképzés világa. Informatika tanárként dolgozott, majd a Hódmezővásárhelyi Szakképző Központ szakmai igazgatóhelyettese, majd 2014-ig főigazgatója volt.

 

Vásárhely három szakképzőjét, a Cseresnyés Kollégiumot és Szentes, Makó öt intézményét (2015. július elsejétől) magába tömörítő Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum vezetésében jelentős változást eredményez a törvénymódosítás, a kancellária bevezetése.

 

Mint ismeretes Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkár – már tavaly november végén - levélben kiadásstopra utasította a 44 Szakképzési Centrum vezetőjét.

Érdemes megjegyezni, hogy a kormány anélkül nyújtott be jelentős módosításokat a szakképzési törvényről, hogy kikérte volna a Szakképzési Innovációs Tanács véleményét - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A szakszervezet szerint a kancellárok túlhatalmat kapnak.

Vagyis semmit nem tehet a főigazgató a kancellár nélkül, aki fölött csak a miniszter áll. A kancellárok felelnek majd az intézmények gazdálkodásáért az új törvényjavaslat szerint.

Minden más munkatársnak, köztük a gazdasági igazgatónak viszont a kancellár lesz a munkáltatója, kinevezője. „A főigazgatónak az intézmény gazdálkodását, szervezetét, működését érintő gazdasági következménnyel járó döntései és intézkedései tekintetében” a kancellár „egyetértési jogot” gyakorol.

 

A Corvin Mátyás, az Eötvös József és a Kalmár Zsigmond Szakgimnázium és Szakközépiskolát, valamint a Cseresnyés Kollégiumot és Szentes, Makó öt intézményét magába tömörítő Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja lett Hegedűs Zoltán. Kinevezése 5 évre szól.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Kilenc intézmény került a vásárhelyi központhoz

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi iskola kapta meg a Kiváló Akkreditált Tehetségpont minősítést

Újabb vásárhelyi iskola kapta meg a Kiváló Akkreditált Tehetségpont minősítést

Vásárhelyen eddig négy iskola kapta meg. Ezek sorát most a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola gyarapítja. 
EU-s milliárdok a hazai kórházi higiénia javítására

EU-s milliárdok a hazai kórházi higiénia javítására

Az összes kórházi fertőzés 30 százaléka, az orvosi eszközhasználat okozta fertőzéseknek pedig a fele megelőzhető. Öt veszélyforrás okozza a legtöbb bajt.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.