Kultúra, oktatásHogy senki se felejtsen!

2014. június 11., szerda
 
Hogy senki se felejtsen!

A diákok a kihelyezett tanórákon a kiállítóhelyen látottak segítségével könnyebben tudják feldolgozni a holokauszt szörnyűségeit.

 

Fotók: VH

 

 

A 2014. évi Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma Alfa-programjának hárommillió forintos támogatásából újult meg a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely. A fejlesztés keretében kialakítottak egy termet, amelyben modern informatikai eszközökkel lehet foglalkozásokat tartani, mondta ma délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Hegedűs Zoltán települési képviselő.

Elmondta azt is, hogy tíz évvel ezelőtt, a magyarországi holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából határozott Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése az erősen lepusztult állapotú zsinagóga felújításáról. A templom mögött, az egykori izraelita elemi népiskola Szeremlei utcai épületében pedig Magyarország első vidéki állandó holokauszt kiállítóhelye létesült, amely kiemelt szerepet tölt be a Vészkorszak oktatásában.

 

Árva László, az Emlékpont szakmai vezetője elmondta, a most befejezett felújítások mellett, a Civil Alaptól nyert 700 ezer forintból a kiállításhoz pedagógiai segédanyagok készültek, amelyek megkönnyítik a foglalkozások levezetését.

 

Mint ismeretes, a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely rendszeresen fogad iskolai osztályokat kihelyezett tanórákon. A tanulók a kiállítóhelyen látottak segítségével könnyebben tudják feldolgozni a holokauszt szörnyűségeit, a történelemtankönyvekben leírtakon túlmenően közvetlenebbül találkoznak a zsidóságot ért borzalmakkal.

Árva László a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nemcsak foglalkozásokkal, hanem a zsidó szenvedéstörténetet feldolgozó magyar filmekből, például Forgács Péter dokumentumalkotásaiból is tartanak filmklubot.

Elhangzott, azt szeretnék elérni, hogy idővel Magyarország egyetlen vidéki állandó holokauszt kiállítása a Vészkorszak oktatásának kihelyezett és hangsúlyos helyszínévé váljon.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Jelentős összeget nyert Vásárhely (Kattintson!)

 
 
B. Szabó Zoltán
 

Olvassa el ezt is!

Megmenthetjük a kelepcébe csalt nagymamát

Megmenthetjük a kelepcébe csalt nagymamát

Többször is panaszkodtak Szerkesztőségünknek idős vásárhelyiek, hogy vonalas telefonjaikon hívják őket, hogy ők a legkülönfélébb nyeremény boldog nyertesei. Egy új kormányrendelet segíthet!
A bringa szerelmeseinek napja volt

A bringa szerelmeseinek napja volt

A kerékpáros versenyzők számára nemes falatnak, egyúttal elegáns helyszínnek ígérkezett Hódmezővásárhely belvárosa. Eredményekkel és képekkel!
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.