GazdaságJelentős összeget nyert Vásárhely

2014. június 9., hétfő
 
Jelentős összeget nyert Vásárhely

A 2014-es holokauszt-évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezésekre tavaly kiírt pályázatra Hódmezővásárhely több pályázatot is beadott, amelyek sikerrel vették az akadályokat

 

 

(Fotó: VH archív)

 

A 2014-es holokauszt-évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezésekre a 1688/2013. kormányhatározat a „Civil Alap – 2014” keretében  a Miniszterelnökség költségvetésében másfél milliárd forintot biztosított, „hogy az emlékévet a magyarországi zsidó közösségek, valamint a civil szféra bevonásával megismertessék a társadalommal, és segítsék a szembenézést a történelemmel, valamint ösztönözzék a társadalmi aktivitást”. A tavaly kiírt pályázatra Hódmezővásárhely több pályázatot is beadott, amelyek sikerrel vették az akadályokat és összesen 20 millió 800 ezer forintot nyert az Emlékévvel kapcsolatos vásárhelyi programokra, emlékműre.

Nyertes pályázatok:

Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség

"Őrizzétek emlékezetemet" 2014. évi országos Holokauszt megemlékezés Hódmezővásárhely 2014. június 27-29.  2 millió 100 ezer Ft.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2014- es évben megrendezésre kerülő holokauszt emléknapok kapcsán rendezett programokra 2 millió 500 ezer Ft.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Köztéri műalkotás létrehozása a Zsinagógánál 11 millió Ft.

 

Németh László Városi Könyvtár

Programsorozat a Radnóti emléknap keretében: kerekasztal beszélgetés, irodalmi est, megzenésített versek, flashmob 600 ezer Ft

 

Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ

Holokauszt Emlékév 2014. - Kulturális fesztiválok, programok rendezése 700 ezer Ft.

 

Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ

A Holokauszt hódmezővásárhelyi áldozatainak emlékalbuma 2 millió 500 ezer Ft.

 

Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ

Színházi előadás tájoltatása - Karinthy színház: Anna frank jegyzetei című darabjának bemutatója Hódmezővásárhelyen 700 ezer  Ft.

 

Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ

Oktatás és múzeumpedagógiai a magyar tragédia 1944 kiállítóhelyen 700 ezer Ft.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vagyonnyilatkozatok - Az új kormányban ki a legvagyonosabb?

Vagyonnyilatkozatok - Az új kormányban ki a legvagyonosabb?

Lázár János a december 31-i vagyoni állapotához képest több változás van, például négymillió forinttal 46 millióra növelte kötvényei értékét.
Megmenthetjük a kelepcébe csalt nagymamát

Megmenthetjük a kelepcébe csalt nagymamát

Többször is panaszkodtak Szerkesztőségünknek idős vásárhelyiek, hogy vonalas telefonjaikon hívják őket, hogy ők a legkülönfélébb nyeremény boldog nyertesei. Egy új kormányrendelet segíthet!
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.