Kék hírekGarázdaság vétsége - próbaidővel

2017. január 13., péntek
 
Garázdaság vétsége - próbaidővel

Garázdaság vétségében mondták ki bűnösnek Szegeden László Petrát, az operatőrt, aki Röszkénél menekülteket rugdosott, és az erről készült videó elterjedésének köszönhetően a fél világ felháborodását magára vonta. László, aki a biztonsága érdekében távolból, kamera segítségével vett részt a saját tárgyalásán, sírt és "rettenetes" félelemre hivatkozott. 

 

 

 

 

 

 

A Szegedi Járásbíróság a tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki László Petrát garázdaság vétségében, ezért őt 3 év próbaidőre próbára bocsátotta.

 

A nem jogerős ítélet tényállásának lényege szerint László Petra 2015. szeptember 8-án az N1 TV főszerkesztőjének az utasítására  munkatársával Röszke külterületén, a tömeges bevándorlással összefüggésben elrendelt rendőri biztosításról és az intézkedéssel érintett személyekről forgatott.

A vádlott a helyszínre érve észlelte, hogy ott pontosan meg nem határozható, nagy számú kül- és belföldi televíziós társaság képviselői, rendőrök és rendőri intézkedéssel érintett személyek voltak jelen. A vádlott és munkatársa a helyszínen felvételeket készítettek, melynek befejezését követően munkatársa az addig rögzített felvételekkel az intézkedéssel érintett terület mellett leállított gépjárműhöz távozott, azok összevágása érdekében.

László Petra a helyszínen maradt, és a rendőri intézkedés alól magát kivonó személyről készített felvételt oly módon, hogy a rendőrsorfalnak hátat fordított. Ekkor a rendőrökkel szemben álló, intézkedés hatálya alatt álló személyek kitörtek a sorfal mellől, és futásnak eredtek, akik közül egy férfi lendületében a vádlottat vállánál elsodorta. László Petra balra lépett, megfordult és a vele szemben érkező fiatal férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd a mögötte futó kislányt térd magasságban, jobb lábfejével megrúgta. 

 

A kijelölt várakozási helyet elhagyó, rendőri intézkedéssel érintett személyek közül a Készenléti Rendőrség egyik járőre megfogta egy gyermekével kezében, a vádlott irányába futó férfi hátizsákját, aki kiszabadította magát, azonban a visszatartására tett kísérlet eredményeként egyensúlyát veszítette, amikor a vádlott hátrafelé lépett, bal lábát a férfi haladási irányába emelte. (Ennek, az elgáncsolásnak tűnő mozdulatnak videófelvétele váltotta ki az első negatív reakciókat. A szerk.)

 

A bíróság indoklása szerint a vádlott ezen, társadalmi normákkal nyíltan szembehelyezkedő, személyes ok nélküli, hivatásával szemben elvárt társadalmi elvárásokkal ellentétes, ezáltal kihívóan közösségellenes cselekményével két, rendőri intézkedéssel érintett személlyel szemben sérülést nem eredményező, erőszakos magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a jelen lévőkben és a tudósításokat nyomon követőkben megbotránkozást, felháborodást váltson ki.

Azt kétséget kizáróan megállapítani nem lehetett, hogy a vádlott bal lába elérte az intézkedéssel érintett személy lábát, mint ahogy azt sem, hogy e személy ennek eredményeként esett rá a kezében lévő gyermekére.

A bíróság ítélete vonatkozásában az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére, míg a vádlott és védője egyezően felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést, így az nem emelkedett jogerőre.


 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem számítanak könnyű sikerre

Nem számítanak könnyű sikerre

Jó dobó teljesítményre és kitartásra lesz szüksége a Kosársulinak. Az esélylatolgatás szerint ezúttal az utolsó pillanatokig kiegyenlített összecsapáson dől el a győzelem.
Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Íme a vásárhely belvárosán áthaladó tram-train megállóinak végleges látványtervei és részletes információk. Épül három új körforgalom is.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.