SportNem számítanak könnyű sikerre

2017. január 12., csütörtök
 
Nem számítanak könnyű sikerre

A múlt héten, Miskolcon épphogy elvesztett rangadó után ismét nehéz derbi vár pénteken 18 órakor a Vásárhelyi Kosársulira.

 

 

 

Fotó: Kovács Alíz

 

 

 

Szabó Péterék a másik borsodi alakulat, a Tiszaújváros otthonában játszanak. A negyedik helyen álló hazaiaknak lenne miért visszavágnia, mivel a kék-sárgák a nyitófordulóban 41 pontos vereséggel küldték haza ellenfelüket.

 

Azóta viszont kiderült, hogy a tiszaújvárosiak jobb sorsra hivatottak, mivel 7-4-es mutatóval, a vásárhelyieknél mindössze egy vereséggel többet jegyezve állnak a negyedik helyen. Madárék meglepetésre a MAFC-tól, a Békéstől és a Kaszásoktól kaptak ki. Két vállra fektették viszont az Utasi Gábor tanítványainak orra alá borsot törő Nagykőröst, Miskolcot és Debrecent is, így semmiképpen sem szabad őket félvállról venni.

 

A Kosársuli mindenképp javítana múlt heti veresége után. Ehhez azonban jó dobó teljesítményre és kitartásra lesz szüksége a gárdának. Az idény elején megszerzett nagyarányú győzelem ellenére szinte biztos, hogy ezúttal az utolsó pillanatokig kiegyenlített összecsapáson dől el, hogy megtartja egy második helyét a 8-3-mal álló Vásárhely. Könnyebb sikerre csak akkor számíthatnak Pavlovicék, ha a csapatból legalább öten nyújtanak kimagasló és kiegyensúlyozott produkciót, no meg ha riválisuk nem rukkol elő valami újszerű megoldással a hosszú kispad miatt nehezen levédhető Csongrád megyeiek ellen.

 

A Vásárhelyi Kosársulinak nem lesz túl sok ideje a pihenésre, mivel január 17-én kedden a Nyíregyházával kell szembenézniük a Hepp-kupa négyes döntőbe jutásért, január 21-én szombaton pedig már az Egert fogadják bajnokin a Hódtói Sportcsarnokban.  

 

Hódmezővásárhelyen a becslések szerint ezernél több segédmotorkerékpár tulajdonost érint majd az új szabályozás.

 

Szintén rendezésre vár, az autóstársadalom egy részénél „suhanó halálnak” nevezett elektromos kerékpárok szabályozása. A morbidnak tűnő elnevezés pedig onnan ered, hogy a kényelmes elektromos meghajtást előszeretettel használó idős emberek, 30-40 kilométeres sebességgel közlekednek, miközben nemcsak a járművük tulajdonságaival és az útviszonyokkal nincsenek tisztában, de sokszor az alapvető közlekedési szabályokat sem ismerik.   

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Megállók, körforgalmak, végleges tervek

Íme a vásárhely belvárosán áthaladó tram-train megállóinak végleges látványtervei és részletes információk. Épül három új körforgalom is.
Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Két egyéni díjazott lett az idei Bessenyei Díjas

Színésznő és művésztanár. Idén ismét két egyéni díjazott van. Január 22-én a Magyar Kultúra Napján ismét átadják a Bessenyei-díjat. 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.