GazdaságEmlékpont a hazai költségvetésben

2019. június 7., péntek
 
Emlékpont a hazai költségvetésben

Jövőre is biztosított a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum működtetése. A 2020-as költségvetés kedden benyújtott tervezetében 22 milliós forintot irányoztak elő a vásárhelyi intézménynek.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, 2011 nyarán a Kormány határozatot hozott, hogy „1468,9 millió forint összeg erejéig a kulturális és oktatási feladatokban történő hatékony állami részvétel kiterjesztése érdekében intézkedjen, hogy az Emlékpont Központnak helyt adó ingatlanban a magyar állam tulajdonrészt, valamint egyéb vagyonelemeket vásároljon.” 

Ezzel együtt a vagyonkezelés az Önkormányzat kezébe került.

A kormány utólag támogatta az Emlékpont múzeum építését. A hódmezővásárhelyi önkormányzatnak 600 millió forintot adott és az intézmény működtetéséhez pedig hozzájárul évi 25 millió forinttal (A 2011-ben megjelent közlemény szerint ez az összeg a működési költségek felét fedezi)

Illetve a költségeket tovább kompenzálja 2011-től a következő húsz esztendőben.

Ennek megfelelően szerepel a 2020-as költségvetés tervezetében az előirányzott 22 millió forint.

 

Mint ismeretes az Emlékpont nemcsak állandó, illetve időszakos kiállításoknak ad helyet, hanem folyamatos kutatómunka is zajlik. Továbbá, szinte napi rendszerességgel tartanak konferenciákat, előadásokat, kihelyezett tanórákat, könyvbemutatókat.

Mindezekkel az Emlékpont Hódmezővásárhely kulturális életének szerves részét képezi.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Értelmetlen halál az utakon

Értelmetlen halál az utakon

A Halottak Napján meg kell emlékezni az utakon életüket vesztett áldozatokról is. A Dél-Alföldön 2020-ban 1619 baleset történt, ebből 770 személyi sérüléses baleset volt.
Jövő ősszel indulhat az oktatás

Jövő ősszel indulhat az oktatás

Háromféle szakmairány és Honvéd kadétképzés lesz Vásárhelyen. A diákok nem részesülnek katonai kiképzésben, nem kötelező számukra a katonai pályaválasztás sem.
Ennivaló receptjeink - Fűszeres sütőtökös muffin

Ennivaló receptjeink - Fűszeres sütőtökös muffin

Baracskay Angéla, a Vásárhelyi Hírek Háziasszonya: "Ez a kombináció az őszi hangulatra van hangolva. Ilyenkor igenis megérdemeljük a kalóriákat." Videóval.
Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Jesoloban a WAKO Kick-box Világbajnokságon 65 ország mintegy 1400 versenyzője mérte össze tudását a több mint egy hét alatt.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.