Kultúra, oktatásJövő ősszel indulhat az oktatás

2021. november 2., kedd
 
Jövő ősszel indulhat az oktatás

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei között szerepel, hogy 2030-ig mintegy 10 honvéd középiskola és kollégium kezdje meg működését Magyarországon.

 

 

 


A 2013-ban alapított debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola után, a honvédelmi középiskolák és kollégiumok sora először az idén nyáron átadott Nyíregyházi Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiummal bővült. A következő tanévben pedig a hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium (HHKK) is megkezdi működését.

A Modern Városok Program keretében támogatott, önálló, többcélú szakképzési intézmény diákjainak kollégiumi elhelyezése az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyájában történik majd.

 

Magyarország kormánya a Modern Városok Programban 2017. május 26-án -Orbán Viktor hódmezővásárhelyi látogatásának egyik programpontjaként - együttműködési megállapodást kötött Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával a város további fejlődése és megújulása érdekében. A megállapodásban foglaltak végrehajtásával összefüggő feladatokról az 1840/2017. (XI. 10.) kormányhatározat rendelkezik.

 

Az iskoláról az elmúlt években többször írtunk a Vásárhelyi Hírekben. A honvédelmi szakközépiskola kialakítását az Ady Endre utca végén, a volt Démász telephelyén tervezik. Nagyon jó helyen található, a városközponttól sincs messze, a laktanyához kimondottan közel van, és a közlekedés is jól megoldott. Az 1,5 ha-os terület a honvédelmi tárca szerint is minden szempontból megfelelő.

A kezdő lépések 2019 októberében voltak, amikor a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján 180 millió forintot irányoztak elő a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium helyszínéül szolgáló Ady Endre úti ingatlan tulajdonjogának Magyar Állam részére történő megszerzéséhez. (A használatba vétel várhatan csak 2024-ben lesz.)

 

A honvéd középiskolákban és kollégiumokban a jelenleg hatályos szakképzési és köznevelési törvénynek megfelelve, a diákok emeltszintű honvédelmi nevelése, oktatása bentlakásos rendszer keretein belül, egyedi program szerint zajlik. A diákok nem részesülnek katonai kiképzésben, nincs katonai jogállásuk és nem kötelező számukra a katonai pályaválasztás sem. A középiskolai tanulmányaik befejezését követően a kadétok számára is adott a lehetőség, hogy civil felsőoktatási intézményekbe felvételizzenek.

 

A 2022/2023-as tanévben, a hódmezővásárhelyi intézménybe már lehet jelentkezni Honvéd kadét ágazati szakképzésre (gépjármű mechatronikai technikus / infokommunikációs hálózatépítő és – üzemeltető technikus szakmairány), valamint Honvéd kadét közismereti képzésre (gimnázium, emelt óraszámú angol nyelvi képzés) is.

Az intézménybe a pályaválasztó nyolcadikos diákok az általános középiskolai felvételi eljárás keretén belül jelentkezhetnek. A felvételizők számára kötelező a központi írásbeli vizsga (magyar nyelv és matematika), emellett az intézmény szóbeli felvételit és fizikai alkalmassági felmérést is tart.

 
 
Forrás: HM
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is Gazdálkodj okosan!

Idén is Gazdálkodj okosan!

Jelentős összeggel, ismét tehetséges, a mezőgazdaság iránt érdeklődő és fogékony középiskolásokat szeretne díjazni a Mezőgazdasági Kar.
Vadászati trófeakiállítás a Mezőgazdasági Karon

Vadászati trófeakiállítás a Mezőgazdasági Karon

Afrikai és alaszkai trófeák, valamint európai és magyarországi nagyvadak trófeái láthatók a vásárhelyi kar kiállításán.
Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Világbajnok lett Zsarkó Dániel Péter

Jesoloban a WAKO Kick-box Világbajnokságon 65 ország mintegy 1400 versenyzője mérte össze tudását a több mint egy hét alatt.
A Kosársulinak nem ment a játék idegenben

A Kosársulinak nem ment a játék idegenben

Az NB I/B Zöld csoportjának 6. fordulójában hiába a teljes keret, sajnos végig a koncentráltan játszó vendéglátó akarata érvényesült.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.