Kultúra, oktatásDiplomamentő programot indít a kormány

2014. január 25., szombat
 
Diplomamentő programot indít a kormány

A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar végzőseinek 60 százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja kézhez a diplomáját. Most számukra is lehetőség nyílik.

 

 

Képünk az MGK diplomakiosztóján készült (Fotó:VH)

 

 

Leguóbb tavaly decemberben a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának diploma átadásán a 48 eredményesen záróvizsgát tett egyetemi hallgatóból összesen csak 17-en vehették át diplomájukat, a többiek az elvégzett tanulmányaikat igazoló oklevelet kaptak, mindez a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt.

 

Velük együtt mintegy 10 ezer fiatalnak mentőövet jelenthet a most bejelentett lehetőség. A kormány által tervezett Diplomamentő program ugyanis, azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a programot ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programra olyan magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik nyelvvizsga hiányában nem rendelkeznek diplomával, de már leállamvizsgáztak, nincs hallgatói jogviszonyuk és legfeljebb 35 évesek. Hozzáfűzte, hogy a gyesen, gyeden lévőknél nincs életkori korlátozás, és az elbírálásnál előnyben részesítik majd a regisztrált álláskeresőket.

A legutóbbi adatok szerint 49 370 olyan "kvázi diplomás" van, akinek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához; Czomba Sándor szerint ezt a "holt tőkét" aktivizálni kell, és reményei szerint az idén márciusban induló és 2015. augusztus 15-ig tartó program segíti majd ezen "beragadt diplomák" megszerzését.

Az államtitkár elmondta: elsősorban azoknak szánják az angol és német tanfolyamokat, (A bejelentés után szóba került a francia nyelv is. A szerk.) "akik már tettek valamit", vagyis rendelkeznek alapfokú nyelvtudással, ugyanakkor nem kell alapfokú nyelvvizsga bizonyítvány a képzés megkezdéséhez; a képző dönti el, megfelel-e a képzés megkezdéséhez szükséges szintnek a pályázó.

A támogatás 240 órás tanfolyamra vonatkozik, és maximális összege fejenként 300 ezer forint lehet. A résztvevőknek a tanfolyam végén a nyelvvizsgát kell csak finanszírozniuk, de regisztrált álláskeresőknél ingyenes lesz az első nyelvvizsga - ismertette Czomba Sándor.

Január végéig kiírják a képzők részére a pályázatokat, és február végén születik döntés a képzőkről, március elejétől pedig a hallgatók is jelentkezhetnek egy internetes felületen. A képzések március végétől indulnak a tervek szerint.

 

Prof. Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora a Vásárhelyi Híreknek egy nemrég adott interjúban megerősítette, a gyakorlatorientált képzés mellett, vitathatatlan a nyelvismeret fontossága. Az elhelyezkedés, az érvényesülés egyik mozgatórugója. Mint mondta, sokkal szélesebb lesz a diplomával rendelkezők szakmai látóköre. Kérdésünkre visszautasította azokat a sajtóban is hallható elképzeléseket, hogy ne legyen a diploma feltétele a nyelvvizsga: „Miért visszafelé akarunk valamit, miért nem a megoldásért teszünk inkább?” tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte, a középiskolák feladata megerősíteni a nyelvi képzést. A rektor példaként említette, hogy a rendszerváltást megelőzően az iskolában évekig tanultuk az oroszt, a kényszernek köszönhetően nem sok eredménnyel. „Nem szabad megint ebbe a hibába esni. Az idegennyelvi óraszámok mindenütt megvannak, már csak sok helyen az igazi nyelvtanítás hiányzik, de úgy hogy  a diák se érezze kényszernek.” A rektor határozottan kijelentette, elsősorban nem az egyetemen, hanem a középiskolákban kell megalapozni az idegennyelv ismeretét, de a valóban használható nyelvtudásra van szükség.

 
 
MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Betörtek egy pizzériába Vásárhelyen

Betörtek egy pizzériába Vásárhelyen

A négy elkövető közül a 21 éves G. Bencét őrizetbe vették. Pizzéria betörés, négy autó megrongálása írható a számlájukra.
Báli menetrend Hódmezővásárhelyen

Báli menetrend Hódmezővásárhelyen

Február elsején a HSZI Corvin Mátyás Tagintézmény diákbálja lesz a Fekete Sasban. Török László koreográfiájára 59 pár táncol. Az eddigi bálok tudósításaival!

 

Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.