Kék hírekBetörtek egy pizzériába Vásárhelyen

2014. január 25., szombat
 
Betörtek egy pizzériába Vásárhelyen

A négy elkövető közül a 21 éves G. Bencét őrizetbe vették. Pizzéria betörés, négy autó megrongálása írható a számlájukra.

 

 

 

Január 23-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek betörtek az egyik hódmezővásárhelyi pizzériába. Televíziót, szeszes- és üdítőitalokat, valamint más értéktárgyakat vittek el.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói egy nappal később már elő is állították G. Bencét és három társát, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. A házkutatások során a rendőrök lefoglalták a lopott televíziót.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a betörést követően a 21 éves fiatalember négy autót feltört a Kaszap utcában. Értéket nem vitt el. Az eddigi információk szerint a rongálás volt a motiváció.

A vásárhelyi rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a csapat ellen. A négy elkövető kihallgatását követően, G. Bencét őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A Vásárhelyi Hírek úgy tudja, ennek oka, hogy G. Bence már nem először került összeütközésbe a törvénnyel.

 
 
Forrás: police.hu - VH
 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a vásárhelyi fajtalankodó

Előzetesben a vásárhelyi fajtalankodó

Kiskorú gyermekei előtt édesanyjukat napi rendszerességgel - legtöbb esetben ittas állapotban - megütötte, rugdosta, fojtogatta. Két kisfiával fajtalankodott! (18 éven felülieknek!)
Sok kosár mellé sok szurkoló kell

Sok kosár mellé sok szurkoló kell

A sereghajtó Óbudai Kaszások együttesével játszik hétvégén az EnterHód Vásárhelyi KS csapata a Hódtói Sportcsarnokban. Mindkét klub számára fontos mérkőzés következik.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.