Kultúra, oktatásAz Alföld művészete - kezdetektől napjainkig

2013. október 3., csütörtök
 
Az Alföld művészete - kezdetektől napjainkig

Hat teremben, mintegy kétszázötven klasszikus műalkotás várja ismét a látogatókat október első hétvégéjétől a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria emeleti állandó kiállításán.

 

 

 

 

A 27 millió forintos minisztériumi támogatásból megújult Alföld művészete - kezdetektől napjainkig című kiállítást Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere nyitja meg október 5-én, szombaton 13 órakor a Kossuth téri kiállítóhely Tornyai-termében, mondta a Elek András a Vásárhelyi Híreknek.

 

A Tornyai János Múzeum sajtóreferense a megújuló állandó kiállítás finanszírozási hátteréről elmondta, az önkormányzati fenntartású múzeumok szakmai munkájának támogatására hozta létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma az úgynevezett Alfa –programot, amelyen 2012-ben 5 település, hat szakmai programja szerepelt sikeresen, köztük Hódmezővásárhely is. A 27 millió forintos támogatást az önkormányzat az Alföldi Galéria állandó kiállításának korszerűsítésére és bővítésre fordította.

 

A galéria emeleti állandó kiállítása 1984-ben került kialakításra és 1985-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A kiállítás a termek felújítását követően egy kismértékű változtatással és kiegészítéssel, a látogatói körüljárást elősegítő, az Alföld művészetéről teljesebb képet adó módon került visszaépítésre.

 

A kiállítás anyagáról Elek András elmondta, a látogatókat egy különleges, "kétoldalas" mű fogadja az emeleten: Barcsay Jenő 1925 körül készült Befejezetlen akt tanulmányának különlegessége, hogy a vászon másik oldalára Tornyai János a Csokorkötő című képéhez készített tanulmányt. A vászon azonban eredetileg Barcsay Jenő tulajdonában volt – mint a vakráma vízszintes oldalaira feketével felfestett BJ monogram is jelzi – s ezt ajándékozhatta Barcsay közös szentendrei éveikben az idős Tornyainak. A vászon hátoldalán azonban, egy Barcsay konstruktív korszakának kezdeti éveiben festett női akttanulmány látható. A folyosón Medgyessy Ferenc (1881-1958) kisplasztikáit tekinthetik meg az érdeklődők.

 

A Tóth Menyhért (1904-1980) teremben a huszadik század magyar művészettörténetében emblematikus figurává vált művész anyaga jelenti első találkozást az állandó kiállítás anyagával. A tárlat első történeti terme az alföldi iskolához kötődő alkotókat mutatja be. Az állandó kiállítás fő termének meghatározó alkotója Tornyai János (1869-1936). Itt láthatjuk élete nagy vállalkozását a Juss-t, életrajzi ihletettségű Bús magyar sorsát, drámai erejű Viharját és Gémeskútját. Tornyai korai munkásságában érződik a példakép, Munkácsy hatása, akinek Tornyainak dedikált Női fej tanulmányát itt állították ki a kiállítás rendezői. Pásztor János (1881-1945) szobrai jól egészíti ki a Tornyai-festményeket. A Szegeden született, de kora gyermekkorától Vásárhelyen élt és alkotott Endre Béla (1870-1928) művei harmonikusak, a világgal kibékült, lírai egyéniségről vallanak.

 

Az utak széjjelválnak címet viselő teremben hangsúlyosabban szerepel a Vásárhelyhez több szállal is kötődő Rudnay Gyula (1878-1957). A „ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz” érzékletes példáját Darvassy István (1888-1960) és Iványi Grünwald Béla (1867-1940) azonos témájú műveiben láthatjuk. A magyar expresszionista festészet jeles alkotója Frank Frigyes (1890-1976) a ’30-as években közel tíz éven át tért vissza rendszeresen a Tisza holt ága melletti Mártélyra. A Szolnokhoz szintén erős szálakkal kötődő Aba-Novák Vilmos (1894-1941) a színek gazdag áradásában, az életörömet sugárzó Gyümölcsszedő mellett az erőteljesen festett Fiúportéval gazdagítja a kiállítást.

 

A kiállítás külön egységben mutatja be azt a különös sorsú Wiener-gyűjteményt, amelynek létrehozója dr. Wiener Tibor, a város egykori görögkeleti plébánosa különös érzékenységgel és kvalitásérzékkel gyűjtötte össze kollekcióját. A város 1945 utáni művészetét bemutató kiállítási szekció mintegy tisztelgés a Vásárhelyi Őszi Tárlatok hatvan éve előtt.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:


Több ezer darabos gyűjtemény nyomában

 

 

31 festménnyel gazdagodott a Tornyai Múzeum

 

 

Több száz milliós festménykincsek a szoba padlója alatt

 

Olvassa el ezt is!

Három jeles vásárhelyi domborművét avatták

Három jeles vásárhelyi domborművét avatták

Domborműavatással kezdődött az Őszi Hetek programsorozat. Október 3-án délelőtt Hódmezővásárhelyen felavatták Kenéz Ernő, Ilosfalvy Róbert és Antal Imre domborművét.
A lehetőségek iskolái -  Egész napos iskolák

A lehetőségek iskolái - Egész napos iskolák

A hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor és a Varga Tamás Általános Iskola is bekerült abba a programba, amelynek a célja, hogy  a gyerekek, a tanárok jól érezzék magukat az iskolában. Képekkel!

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...