Megdöbbentő számadat: egy farmernadrág elkészítéséhez, a hozzá való gyapot termesztését is beleértve 11 ezer liter vízre van szükség.
A föld vízkészletének 97,5 százaléka túl sós ahhoz, hogy iható legyen. A maradék 2,5 százalék kétharmada sarkvidéki jégsapkákba fagyott, vagy hó formájában fordul elő – bár ez a mennyiség a globális klímaváltozás nyomán egyre csökken. Található még víz elraktározódva a levegőben és az élőlényekben (bennünk is).
Marad összesen 16 millió köbkilométer, amelynek nagy része üledékes kőzetek közé szorulva tárolódik, túl mélyen a föld alatt ahhoz, hogy hozzáférjünk. További 90 ezer köbkilométer a folyókban és a tavakban található. Évente mintegy félmillió köbkilométer elpárolog a tengerekből és a növényekből, igaz, ennek 60 százaléka visszakerül hó vagy eső formájában.
A víztározó kőzetekben rejlő talajvizek évmilliók alatt gyűltek össze, s közel 34 ezer köbkilométert tesznek ki. A csapadékvíz tartalma mintegy 110 ezer köbkilométer, ennek felét a vegetáció veszi fel, nagyjából egyharmada jut a folyókba, tavakba, továbbá a talajon át a talaj- és rétegvizekbe. A csapadék – és egyáltalán a víz – eloszlása azonban meglehetősen egyenlőtlen a bolygónkon.
Kilenc magyarországnyi – egész pontosan 801 ezer négyzetkilométer – a Duna vízgyűjtője. A folyók hozamából és a csapadékból évente közel 12 ezer köbméter jut egy magyarországi lakosra, ami az egyik legmagasabb érték a kontinensen. A folyókat persze nem lehet megállítani és itt tartani, de a talajba belőlük beszivárgó, úgynevezett parti szűrésű kutak vize a miénk: az ország ivóvízellátásának közel fele, napi 1–1,2 millió köbméter ebből származik. Szomjan veszni tehát aligha fogunk, de a vízkészlet rablógazdálkodásából sok baj származik.
A Duna kiszáradásától nem kell ugyan tartani, viszont aszályos időben az alacsony vízszint okozhat kitermelési nehézségeket. Az éghajlatváltozás szélsőségei a másik irányban is fenyegető következményekkel járnak: egyre gyakoribbak a rendkívül gyorsan kialakuló, mind magasabban tetőző árvizek. (4200 kilométer a gátrendszerünk, a leghosszabb az európai országok közül.) A klímaváltozás és a (gyakorta engedély nélkül fúrt) kutakból végzett öntözés hatására a Duna–Tisza közén több métert süllyedt a talajvíz szintje, az 1970-es években becsült ottani vízkészlet a 2000-es években közel öt köbkilométerrel csökkent. Ugyancsak jó néhány méterrel apadt a talajvíz a Dél-Alföldön, de itt az ezredforduló után helyreállt az egyensúly.
A klímaváltozásra a Kárpát-medence különösen érzékeny, ezért is sajnálatos, hogy az arra való felkészülésre a korábbi időszak nekibuzdulásával szemben még mindig nincs hatékony beavatkozásokkal kecsegtető program.
