BulvárA maszk előnye - az allergiások szemszögéből

2021. július 10., szombat
 
A maszk előnye - az allergiások szemszögéből

Valószínű Magyarországon is hasonló eredményeket mutatna, ha ugyanazt vizsgálnák, mint amit most hoztak nyilvánosságra Izraelben.

 

 

 

 

 

 


A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke hívta fel a figyelmet a Sheba Medical Center által végzett tanulmányra, amely megállapította, hogy az elmúlt évben 65 százalékkal csökkentek a súlyos asztmás esetek, amelyek kórházi kezelést igényeltek.

A csökkenést a COVID-19 járvány idején elterjedt maszkviselésnek tulajdonították, ami szintén segített csökkenteni az olyan vírusok terjedését, mint az influenza az elmúlt évben.

Maszkok viselésével az emberek kevésbé szenvednek szezonális allergiától is, mivel az arc eltakarása megakadályozzák a virágok, fák és fű pollenjének érintkezését az orral és a szájjal – írja az izraeli tanulmány.

Halász Judit a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) elnöke a tanulmány kapcsán hozzátette, bár ilyen jellegű vizsgálat nem készült itthon, de valószínű hasonló eredményeket produkálna.

Az országban az egyik legaktívabb egyesülethez a tavalyi évben mintegy 400 jelentős kiterjedésű, parlagfűvel erősen fertőzött kül- és belterületről érkezett, fényképes bejelentést rögzítettek és továbbítottak a PME nevében az illetékes hatóságok (jegyzők, földhivatalok) felé. (A bejelentő felület ITT elérhető!)


 

Évente 40-50 milliárd forintot költ a lakosság allergiagyógyszerekre, az orvosi ellátás is legalább ennyibe kerül. Nemcsak az éppen most kezdődött parlagfű szezon, hanem többféle fa és lágyszárú növény közelsége, pollenje válthat ki kisebb nagyobb reakciókat. A levegő tisztasága nem csupán a pollen- (különösen a parlagfű) szezonban fontos kérdés, hanem az év 365 napján, hiszen minden nap szükségünk van megfelelő minőségű levegőre. Tavasszal és nyáron a különböző fák, fűfélék és virágok pollen szemei okozhatnak légúti tüneteket, az ősz-tél beköszöntével a szmog károsítja a légzőszerveinket.

 

A magyar lakosság legalább 20%-a (de egyes becslések szerint 30%-a) allergiás. Az allergiás szénanáthások száma az elmúlt évtizedben duplájára nőtt, országosan 15-17%, Budapesten 20% fölötti. Az asztmások száma országosan 10% alatti és megközelítőleg minden harmadik szénanáthásnál asztmával is kell számolni.

 

Ha például valaki indokolatlanul tüsszög, könnyezik, érdemes körülnézni a lakásában, a ház körül, a kertben, vagy az otthonát körülvevő zöldterületen, mert elképzelhető, hogy valamilyen – számára eddig ismeretlen – növény vált ki allergiás reakciót.

 

Ehhez most a Vásárhelyi Hírek próbál segíteni, két kiadvánnyal, amelyek – képekkel, rajzokkal - sorra veszi a hazánkban található fákat, cserjéket és lágyszárú növényeket.  

Allergén növények, fák, cserjék ITT! 

 

Allergén lágyszárúak ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A székkutasi puszta fekete napja

A székkutasi puszta fekete napja

Földöntúli látványként írták le a tüzet a szemtanúk, aminek a lángjai Székkutas határában csaptak fel és az országosan védett területet is érintették..
Fotóhagyatékkal gazdagodik a Tornyai

Fotóhagyatékkal gazdagodik a Tornyai

A nyertes pályázat most lehetővé teszi, hogy a múzeum megvásárolja Lőkös Sándor fotográfus hagyatékát, amely nagy értékű lenyomata egy korszaknak.
Egyre zavarosabb víz-ügyek

Egyre zavarosabb víz-ügyek

Talán Vásárhelyen sem zárják el a vízcsapokat. Nagy valószínűséggel a vásárhelyi tulajdonrészek is ingyenesen kerülhetnek majd az állam tulajdonába
Strandolásra jók a megye természetes vizei

Strandolásra jók a megye természetes vizei

Megfelel az egészségügyi követelményeknek a Mártélyi Holtág és a mindszenti strand. Összesen 12 természetes fürdőhely használatát engedélyezték a megyében
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 12. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Munkalehetőség a BYD szegedi gyárában
Munkalehetőség a BYD szegedi gyárában A HSZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium, valamint a HSZC Eötvös József Technikum több mint kétszáz tanulója ismerkedett meg a kínai autógyárral.
 
Pert nyert a város a Volánnal szemben
Pert nyert a város a Volánnal szemben A Volánbusz felperesi minőségében közel 400 millió Ft-ot követelt, amit jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla elutasított.
 
Keleti Éva szubjektív fotótárlata
Keleti Éva szubjektív fotótárlata

Keleti Éva világ életében színházi fotós volt, dokumentálta a próbák folyamatait, a bemutatók sikereit, benézett a kulisszák mögé, az öltözőkbe.

 
Az országos ranglistán a 4. helyen végeztek
Az országos ranglistán a 4. helyen végeztek

Ismét Baján rendezték meg a Magyarországi Német Általános Művelődési Központban a 9-10. évfolyamosok részére kiírt országos németversenyt.

 
Újabb Lynx harcjármű érkezett Vásárhelyre
Újabb Lynx harcjármű érkezett Vásárhelyre Az eszközbeszerzések azt a célt szolgálják, hogy az MH modern, ütőképes erőt képviseljen, felkészült legyen minden kihívásra - mondta a honvédelmi miniszter.
 
A szezon legfontosabb győzelme
A szezon legfontosabb győzelme A Vásárhelyi Kosársuli számára az volt a cél, hogy legyőzze hazai pályán a Nagykőröst.