Az országot járó „franchise műanyag” éttermi belsőhöz szokott utazónak igazi felüdülést jelent Hódmezővásárhely belvárosában, a városon keresztül haladó 47-es úttól pár méterre, a Táncsics Mihály utcában található Halászcsárda.
Hódmezővásárhelyi éttermi mustránk következő állomása éppen úgy nyögi a gazdasági válságot, mint a sok hozzá hasonló kisvendéglő. A vendégek nem adják egymásnak a kilincset. Pedig ha máshol nem, hát itt még a klasszikus ízek és hangulatos berendezés várja a betérőt. A 100 éves múltra visszatekintő éttermet néhány éve felújították, de azt is hozzá kell tenni, hogy információink szerint a családi vállalkozásban üzemeltetett étterem karbantartása, szépítése elviszi a szerény hasznot.
Mivel remek idő volt, a Halászcsárda apró kerthelyiségében ültünk le. Az öreg fa köré épített fa boxok, különösen barátságos, bensőséges hangulatot árasztanak. Igaz, mivel a boxok egymással közvetlenül érintkeznek, meghitt beszélgetésekre nem, hanem inkább a 4-6 fős jókedélyű borozásra alkalmasak. Délidő lévén, most inkább kulináris élvezetekre spekuláltunk. A Halászcsárda étlapja pedig dúskál a hagyományos ízeket képviselő jobbnál jobb fogásokban. A Vásárhelyi Hírektől már megszokott lokálpatriotizmusunk rögtön „segített” választani: Vásárhelyi göngyölt bordát kértünk. A reszelt sajttal, csemege uborkával, Pick szalámival töltött borda éppen azt a klasszikus ízvilágot sejtette, ami miatt betértünk. Maradva a magyaros konyhánál, egy Jobbágy szeletet is kértünk, vagyis sertésszelet szalonnával, lecsóval, gombával. Saláta mizériánk ismét „eluralkodott rajtunk”, mert az eddigi étterem mustráink után itt is görögsalátát kértünk. Rövid várakozás után megérkeztek a fogások, amelyek már első ránézésre is beindították a nyeldeklőnket. Ha a coca látta volna, milyen étvágygerjesztő tálalásban került az asztalra, vígan és dalolva vonult volna a vágóhídra. A Vásárhelyi göngyölt borda tölteléke önmagáért beszélt. Mivel sok helyen ettünk már göngyölt szeletet, aggódtunk, hogy majd az uborka agresszív ízesítése esetleg elnyomja a szalámit. Itt azonban harmónia volt! Sőt, a sem nem sok, sem nem kevés ráolvadt sajt, amely még ki sem csurgott oldalra, az étterem szakácsának rutinosságát dicséri. A Jobbágy szelet a maga egyszerűségével vitte a prímet. Az igen szelíden ízesített lecsós ragu, a klasszikus magyar konyha reprezentánsa. Erre szoktuk mondani, ilyen csak „Hegyeshalmon innen” van. Sajnos a görögsaláta is „hazai” volt, mert az első kinézetre gusztusos saláta, a szokásos uborka, paradicsom, olajbogyó, fetta sajt összeállítás édes-ecetes káposztát is rejtett. Uralkodó íze miatt nem lehettet élvezni a többit. Az ecetes káposztával „meggazdagított” saláta ára is „gazdag” volt, a maga 680 forintjával. Ha ezt a kis kulináris intermezzót leszámítjuk, a Halászcsárda, házias és nagy adagjai miatt továbbra is a város egyik kedvelt éttermei közé sorolható.
