SportKevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

2026. március 22., vasárnap
 
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. Saša Vejinović csapata nem bírt a 4. helyért harcoló vendégekkel.

 

 

 

 

 

Az már a forduló előtt eldőlt, hogy a Kosársulinak már csak matematikai esélye van a felsőházi rájátszásba jutásra, hiszen három fordulóval az alapszakasz vége előtt 6-13-as mérleggel a 9. helyen állt, két győzelemnyi hátrányban a 7. és 8. Békéscsabával és Pénzügyőrrel szemben. A Dunaharaszti nem érkezett jó formában a Hódtói Sportcsarnokba, hiszen márciusban előbb az Eger otthonában, majd hazai pályán a Nagykőröstől kaptak ki.

 

A két csapat decemberi meccsét simán, 102-64-re nyerte a Dunaharaszti, és ezúttal sem forgott kockán a sikerük. A Kosársuli csupán a találkozó legelején, Balogh tripláját követően vezetett, ezt követően végig a vendégek akarata érvényesült. 10-0-s rohammal fordított a DMTK, Saša Vejinovićnak már a 4. percben időt kellett kérnie, ám sem védekezésben, sem támadásban nem sikerült felvenni a versenyt – előbb a tíz pontot lépte át a különbség, majd a 9. percben már a tizenötöt súrolta (16-29).

 

Újabb 10-0-s sorozattal kezdte a második negyedet Ughy Albert együttese, így lényegében már a 13. percre kialakult az az előnye a vendégcsapatnak, amit végig is vitt a lefújásig (19-40). Saša Vejinović a 15. percben, 23-46-nál kért ismét időt, egy 7-0-s szériával össze is kapta magát a csapat, ám a nagyszünetre így is megmaradt a jelentős különbség (37-54).

 

Nem alakult rosszul a harmadik negyed első fele a Kosársulinak, Kelemen büntetőinek, valamint Bősz és Utasi kosarának köszönhetően felcsillant a remény a visszazárkózásra (49-60, 25. perc). A vendégektől ugyanakkor mindig jött valaki, aki egy-egy megmozdulással a hátára vette a csapatot, így nem sikerült tíz ponton belülre jönnie a Kosársulinak.

 

A zárónegyedben is végig a korábbi határon mozgott az állás, ennek pedig végül 92-78-as Dunaharaszti-győzelem lett az eredménye. A vásárhelyi csapatból Kelemen 24, Bálint 22 ponttal zárt, a vendégek legponterősebbje a 25-ig jutó Boinitzer volt.

 

A Kosársulinak továbbra is megmaradt a matematikai esélye a felsőházi rájátszásra, ám ennek eléréséhez az kéne, hogy mindkét hátralévő meccsét megnyerje, a Békéscsaba és a Pénzügyőr pedig mindkettőt elveszítse.

 

NB I/B Zöld csoport, 20. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli–Dunaharaszti MTK 78-92 (19-30, 18-24, 24-20, 17-18)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Sellei

 

Kosársuli: Borbáth 5/3, Balogh 6/6, Kelemen 24/9, Bálint 22/6, Utasi Zs. 4
Cserék: Kruzslicz 10, Bősz 6/3, Rostás 1, Tóth -, Filak –
Vezetőedző: Saša Vejinović

Dunaharaszti: Herendic 14, Simonics O. 6/3, Pafféri 5/3, Tóth K. 5/3, Joó 16/3
Cserék: Boinitzer 25/6, Bus 8/6, Tóth B. 7/3, Simonics L. 4, Takács 2, Simon –
Vezetőedző: Ughy Albert


Az U21-esek a félidőben 45-37-es hátrányban voltak, végül 84-74-re kaptak ki. A Kosársuli legeredményesebbje a 28 pontig jutó Kruzslicz volt.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez

Stabil digitális alapok a hosszú távú fejlődéshez

Az AI-támogatott egyedi szoftverfejlesztés a fenntartható fejlődés egyik legbiztonságosabb útja. Olyan rendszert eredményez, amely a jövőbeni növekedés digitális alapjait.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.