KözéletOrbán Viktor Vásárhelyen

2026. március 23., hétfő
 
Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.

 

 

 

 

 

A menet elején a térség közéleti és politikai szereplői vonultak.

A független becslések szerint 1000-1500 résztvevő a Népkertnél kiosztott zászlókat lengetve vonult, 5 darab nagyteljesítményű traktor kiséretében, amelyek a sétálóutca díszburkolatán haladva zárták a menetet.

 

A rendezvény alatt jelentős számú ellentüntető bekiabálásokkal és fütyüléssel próbálta megzavarni az eseményt.

 

Felszólalt Lázár János - aki a térség országgyűlési képviselője is - azt mondta, a Fidesz az egyetlen olyan politikai erő és közösség Magyarországon, amely mindig a hétköznapi, egyszerű ember mellett áll. "Nekünk csak Magyarország számít, és minden magyar számíthat ránk" - tette hozzá.

 

Czirbus Gábor a 04. választókerület jelöltje felszólalásában azt emelte ki, nem mindegy, hogy kik fogják képviselni az országot a következő években, nem mindegy, hogy ki alakít kormányt, hiszen a "sorsunk, a biztos jövőnk függ tőle". Hozzátette, ezért nem szabad kockáztatni és kockára tenni az eddig elért eredményeinket, a biztosat kell választani a káosz helyett.

 

Végül Orbán Viktor miniszterelnök lépett a mikrofon elé és többek között elmondta, ha Ukrajna nem tudja visszafizetni a neki nyújtott támogatást, az európai uniós tagállamoknak kell helytállniuk helyette, ami adósrabszolgaságot jelentene, de mi nem leszünk adósrabszolgák Ukrajna kedvéért - mondta a miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap Hódmezővásárhelyen, a kormánypártok választási nagygyűlésén.

 
 
Forrás: MTI
VH
 

Olvassa el ezt is!

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.