SportNem jutottak be a felsőházi rájátszásba

2026. április 3., péntek
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Saša Vejinović csapata a második negyed elejéig tudta tartani a lépést a remekül triplázó hazaiakkal, így vereséggel zárta az alapszakaszt és nem jutott be a felsőházi rájátszásba.

 

 

 

 


A Kosársulinak matematikai esélye maradt az utolsó forduló előtt a felsőházra, ám nem csak a saját kezében volt a sorsa: egyrészt győznie kellett volna Budafokon, másrészt a Pénzügyőrnek veszítenie kellett volna a Győr vendégeként. A Kozármisleny elleni, múlt heti siker erőt adhatott a vásárhelyi csapatnak, ám a hazaiak számára sem volt tét nélküli a találkozó, hiszen szerették volna megtartani a 3. helyüket a tabellán.

 

Mindössze két csapat, a Baja és a Kozármisleny tudott nyerni a budafokiak csarnokában ebben a szezonban – nem a Kosársuli lett a harmadik, bár az első negyed alapján megvolt rá az esély. Három triplának köszönhetően ugyan a 3. perc végén már 13-4-re vezettek a hazaiak (időt is kért Saša Vejinović) és sokáig tartották a tíz pont környéki előnyüket, a játékrész végén előbb Balogh és Bálint hármasával, majd Borbáth közelijével, 8-0-s sorozattal 23-22 állt az eredményjelzőn.

 

A második negyed elején, Balogh kosarával először és utoljára vezetett a meccsen a Kosársuli (23-24). Siklós triplái indították el a remek budafoki rohamot, ami Kozári és Katona hármasával már tíz pont fölé repítette a különbséget (40-28, 15. perc). Károly Máté időkérése után, 40-32-nél aztán újabb fokozatba kapcsoltak a hazaiak: Kovács, Piukovics, Piukovics, Kovács, Piukovics sorrendben újabb öt hárompontos következett, a tíz perc alatt érkező kilenc triplával pedig nem nagyon lehetett mit kezdeni, lényegében ez döntötte el a meccs sorsát. A játékrész végén, a nagyszünetben 21 ponttal, 57-36-ra ment a Budafok.

 

A második félidőben többször is súrolta, egyszer el is érte a 30 pontos különbséget a hazai előny, ám statisztikailag mind a harmadik, mind pedig a negyedik negyedben partiban volt a Kosársuli – öt vásárhelyi játékos is tíz pont fölött zárt (Kelemen dupla-duplázott), ám a budafoki játékosok extra napot fogtak ki (összesítve 160-as VAL-érték), ami végül 109-84-es győzelmet eredményezett nekik.

 

A vásárhelyi csapat így a 9. helyen zárta az alapszakaszt, és a 9-12. helyért játszhat a folytatásban. Az első párharcban a tabella utolsó helyén végző Győr lesz az ellenfél.

 

NB I/B Zöld csoport, alapszakasz, 22. forduló:

Budafok–Vásárhelyi Kosársuli 109-84 (23-22, 34-14, 22-20, 30-28)

BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok. Vezette: Gaál, Kéri, Magyari

 

Budafok: Tóth 12/6, Kozári 12/6, Katona 14/12, Kovács 20/12, Bagó 13
Cserék: Piukovics 15/15, Siklós 12/6, Kódor 4, Medvei 4, Horváth 3/3, Vincze –
Vezetőedző: Károly Máté

 

Kosársuli: Borbáth 18/6, Balogh 13/6, Kelemen 13/9, Bálint 20/6, Utasi Zs. 3/3
Cserék: Kruzslicz 12/6, Szombati 3/3, Tóth 2, Utasi G. –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.