Kultúra, oktatásVásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

2026. március 31., kedd
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

A szobor a hét lapú poliédert ábrázolja. A tetraéderen kívül ez az egyetlen ismert, síklapokkal határolt mértani test, amely bármely két lapja élben találkozik.

 

 

 

 

 

Szilassi Lajos szegedi matematikus konstrukciója nagy nemzetközi visszhangot keltett. A test acél változata Pierre de Fermat szülőházában látható, egy nagyméretű modellje van az Amerikai Egyesült Államokban, de van poliéder-szobor Ausztráliában is. 2016-ban Bonyhádon is avattak egy poliéder szobrot. Most viszont Szegeden, a létező legautentikusabb helyszínen, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, a TIK főbejáratánál is elhelyeztek egy színes fényekkel megvilágított alkotást.

 

Borbás Dorka, Ferenczy-és Vármegye Prima-díjas üvegművész, valamint Vesmás Péter és Szögi Tamás építész közös munkája. Valamennyi alkotó rokoni vonatkozásban hódmezővásárhelyi kötődésű.

 

Szilassi Lajos több mint négy évtizeden át előbb hallgatója majd oktatója volt a Szegedi Tudományegyetemnek. 1966-ban szerezte meg diplomáját, majd 2006-ig pedagógusok generációit tanította.

 

A Szegedi Akadémiai Bizottság (MTA SZAB) alapításának 65. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat részeként március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéder szoborváltozatát.

 

Az 1977-ben felfedezett, ma már Szilassi-poliéderként ismert test hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos. Egy hasonlattal megvilágítva: olyan, mintegy hétszobás ház, melyben bármelyik két szoba közvetlenül kapcsolódik egymáshoz.

 

A valódi geometriai csodának számító felfedezés jelentőségét jól mutatja, 1978-ban a Scientific American hasábjain Martin Gardner részletesen ismertette ezt a különleges testet, nem csupán matematikai érdekességként, hanem esztétikai értékként is méltatta, a modern szobrászat kiemelkedő alkotásai közé sorolta

 

Azóta ez a különleges test három kontinensen Ausztráliában, Amerikában és Európában hirdeti köztéri szoborként a tudomány és a művészet szoros kapcsolatát. Szegeden már 2014-ben téma volt volt, hogy a városban született szellemi alkotás köztéri szobor formájában is megjelenjen. Az alkotás a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. és az MTA SZAB létrehozásának 65. évfordulója alkalmából készülhetett el.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.