SportA kosárlabda szezon bravúrja

2026. március 28., szombat
 
A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata a szezon legnagyobb bravúrját mutatta be, hiszen nagy csatában nyerni tudott a több korábbi A-csoportos játékost felvonultató baranyaiak ellen.

 

Az NB I/B Zöld csoportjának alapszakasza az utolsó előtti, 21. fordulójához érkezett. A Kosársulinak a játéknap előtt nagyon halvány reménye maradt arra, hogy még bejuthasson a felsőházi rájátszásba, ám igyekezett megragadni a lehetőséget és remek meccset játszott a lényegében tét nélkül játszó, a bajnokságban korábban mindössze két találkozót elveszítő Kozármisleny ellen.

 

Balogh és Borbáth vezetésével erősen kezdett a Kosársuli, az első negyed nagy részében – a játékrész közepén Kelemen is beszállt a buliba, az ő kosarainak is köszönhetően 28-23-as vásárhelyi előnyt hozott az első tíz perc.

 

A folytatásban ennek ellenére úgy tűnt, a hazaiak igazolják a papírformát, hiszen a nemrég igazolt pécsi klublegenda, Budimir vezetésével 8-0-s rohamot produkáltak a második negyed kezdetén, így átvették a vezetést (31-28). A horvát játékoshoz aztán Bíró Olivér zárkózott fel, a 17. percben már nyolccal ment a Kozármisleny (42-34), a félidőre pedig tízpontosra növelte a különbséget (50-40).

 

A nagyszünetet követően viszont ismét új meccs kezdődött. Borbáth kosaraival előbb gyorsan felzárkózott a Kosársuli, majd ismét visszállt a mínusz tíz (60-50), hogy aztán a negyed végén Kruzslicz hármasa rázza fel a csapatot. Ez nagyon is sikerült, hiszen az utolsó negyed a szezon talán legfelszabadultabb játékát hozta.

 

Balogh, Bálint és Kelemen kosarával egylabdára jött fel a Kosársuli (66-64, 33. perc), majd egy perccel később a vezetést is sikerült átvenni. Borbáth hármasa után Utasi zsákolása eredményezte azt, hogy 74-70-es vásárhelyi vezetésnél időt kérjen Csirke Ferenc, a Kozármisleny jól ismert edzője. Bíró Olivér és Horti vette a vállára a listavezetőt, ám Bálint és Balogh pontjaival tartotta a lépést a Kosársuli, az utolsó két perc pedig szinte álomszerűen alakult. Néhány másodperc leforgása alatt Kelemen szerzett öt pontot, majd egy újabb triplát, a hazaiak egyenlítése után pedig Borbáth süllyesztett el egy hármast (87-90, a 39. perc vége). Az utolsó percben jól védekezett és a büntetőket szépen kihasználta a csapat, a 94-89-es győzelmet jelentő végeredményt Borbáth állította be.

 

Az egyik szemünk nevet, hiszen pont a Kozármisleny ellen jött össze a bajnokság második idegenbeli sikere, ám a másik sír, hiszen a Békéscsaba sikerével eldőlt: idén lemarad a felsőházi rájátszásról a Kosársuli.

 

A csapatból egyébként Balogh és Borbáth 30-as, Kelemen 34-es VAL-értékkel zárta a meccset.

NB I/B Zöld csoport, 21. forduló:

NEOsport Kozármisleny SE–Vásárhelyi Kosársuli 89-94 (23-28, 27-12, 16-18, 23-36)

Kozármisleny Sportcsarnok. Vezette: Horváth, Benedek, Szecsődi

 

Kozármisleny: Bíró L. 6, Halász 10/6, Szabó 2, Bíró O. 30/12, Horti 11
Cserék: Budimir 21, Kövecs 7/3, Sipos 2, Szűcs -, Nagy –
Vezetőedző: Csirke Ferenc

 

Kosársuli: Borbáth 27/15, Balogh 17/6, Kelemen 26/15, Bálint 12/3, Utasi Zs. 4
Cserék: Kruzslicz 8/6, Bősz -, Filak -, Utasi G. –
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Csirke Ferenc: „Szeretnék gratulálni a Hódmezővásárhelynek! 8 nap alatt ez volt a 3. mérkőzésünk, ehhez hasonló még nem történt idén, törvényszerű volt, hogy a védekezés kicsit visszaesik. Jól dobott az ellenfél, puhák voltunk védekezésben. Nagyon jól jött ez a menetrend, hiszen megtapasztaltuk a playoff-szisztémát, ez a tapasztalat jól fog jönni, ha elkezdődik a tényleges rájátszás. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a biztatást!”

 

Saša Vejinović: „Köszönöm a Kozármislenynek a fair játékot, élmény játszani ilyen kiváló kosárlabdázók ellen, akiknek szintén kiváló edzőjük is van!”

 

Az U21-es csapat a félidőben 46-36-ra vezetett, végül 86-69-re nyert a kozármislenyiek vendégeként. A csapat legeredményesebbje a 17 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplázó Utasi Zsombor volt.

A Kosársuli április 2-án, csütörtökön a Budafok vendégeként zárja az alapszakaszt.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.