GazdaságA közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

2013. december 14., szombat
 
A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

December másodikától vehetnek részt különböző tanfolyamokon a közmunkások. A programban átlagosan kétszázezren dolgoznak majd áprilisig, közülük ötvenezren képzésben is részt vesznek.

 

 

 

A téli programra 2013-ban 24 milliárdot csoportosított át a kormány, ennek jelentős része EU-s forrás. A kormány 200 ezer olyan embert szeretne foglalkoztatni ezen a télen, akik nem rendelkeznek a „munkaerőpiacnak szükséges kompetenciákkal”.

 

A Magyar Közlönyben található a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet módosítása, amelynek értelmében a téli közfoglalkoztatottsághoz kapcsolódó alapkompetencia-fejlesztő, valamint a 7-8. osztályok felzárkóztatását elősegítő képzések támogatásában is közreműködik majd a központ. Mint a Közlönyben olvasható: a program keretében megvalósítandó alapkompetencia-fejlesztési és felzárkóztató képzésekhez szükséges személyi, tárgyi feltételeinek biztosítása érdekében gondoskodjon a Türr István Képző és Kutató Intézet, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közötti megállapodás megkötéséről.

A hír hallatán az országos sajtóban sok szülő hangot adott annak, hogy felnőtt emberekkel telnek meg az általános iskolák folyosói, tantermei, ami nem biztos hogy jó ötlet.

 

Hódmezővásárhelyen nem kell aggódniuk a szülőknek, mert mint megtudtuk, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elegánsan megoldotta a alapkompetencia tanítást. A 20, 22, és 26 fős csoportok nem iskolákban, hanem a Cseresnyés Kollégiumban tanulnak, naponta 8 és 14 óra között.  

 

A program tananyagát teljes egészében a Türr István Központ dolgozta ki, és a honlapján az meg is található. A honlapon kötelező tematikát is kínálnak a tananyagok mellé.

A közmunkaprogramban résztvevők taníttatásához országosan közel 5000 pedagógusra lesz szükség, ehhez viszont nem elég a jelenlegi tanári létszám. Emiatt már több nyugdíjba vonult pedagógust is megkeresett a KLIK, hogy velük pótolja ki a hiányzó tanári létszámot.

 

Információink szerint Hódmezővásárhelyen, az alapkompetencia oktatásba pedagógus végzettségű közmunkás is besegít.

Az tény, hogy a közmunkások között nagy számban vannak közép- és felsőfokú végzettségűek. Ennek is köszönhető, hogy sokakban kiverte a biztosítékot, hogy – az állítólag sebtében és minden szakmai megfontolást nélkülöző – alapkompetencia felmérő anyagban napocskát, felhőcskét kell rajzolni, szótagolni a ma-ma, pa-pa stb. szavakat, de 10 pontot ért az is, ha a „tanuló” helyesen leírja a nevét. Ami összességében azt jelzi, hogy az anyag kitalálói az általános iskola alsó tagozatos szintjében gondolkodtak, miközben a statisztikai adatok szerint a népesség körében már évek óta nincs ilyen elmaradás.

 

Ha a tananyag modulok között tovább böngészünk, akkor az Életvitel modul is szembeötlő lehet, amelyben például azt olvashatjuk, „Fontos a fehérjében, vitaminokban gazdag, zsírokban szénhidrátokban szegény étrend, de fontos a napi ötszöri étkezés is, mert a tápcsatorna egyenletes terhelését és a felszívódás tökéletességét biztosítja”

Arról az Életvitel tananyag modulban nem írnak, hogy a közmunkából élők milyen anyagi ráfordítással oldhatják meg mindezt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vásárhelyen is iskolapadba ülnek a közmunkások

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ki fizeti a számlát Hódmezővásárhelyen?

Ki fizeti a számlát Hódmezővásárhelyen?

Felszámolás előtt áll Hódmezővásárhely víziközműcége két jogszabályváltozás miatt. De ki álljon helyt a cég által kibocsátott kötvényekért? Nem kis összegről, négy-öt milliárdos kötvényadósságról van szó.

Tovább pattoghat a labda

Tovább pattoghat a labda

Ma délelőtt a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselői a sajtó jelenlétében egy jogerős ítélet birtokában visszavették a Balogh Imsi Sportarénát. Még nincs vége!
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.