FélpercesVetélkedő a holokauszt nemzetközi emléknapján

2020. január 28., kedd
 
Vetélkedő a holokauszt nemzetközi emléknapján

Wallenberg nyomán című, országos vetélkedősorozat regionális fordulóját rendezték az Emlékpontban és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen.

 

 

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen rendezte meg a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány együttműködve a vásárhelyi közgyűjtemény munkatársaival a Wallenberg nyomán című, országos vetélkedősorozat regionális fordulóját. Az öt anyaországi és egy, a Vajdaságból érkezett csapat tagjai bemutatták a lakóhelyükön forgatott kisfilmjüket, majd a szervezők által összeállított szöveges és képes kérdéssorokra és villámkérdésekre adtak válaszokat.

 

A vetélkedőn a legjobbnak a Hajdúböszörményből érkezett csapat, a Három nővér bizonyult, mögöttük a makói Návay Lajos Szakgimnázium Kisantant néven indult triója végzett, míg a harmadik helyet a szintén hajdúböszörményi Big Team érdemelte ki.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Könyvbemutató, megemlékezés, tiltakozás

Könyvbemutató, megemlékezés, tiltakozás

Hárs Gábor harmadik kötetét mutatták be, majd megemlékezés tartottak a kiállítóhelyen. A Hitközség tiltakozik az új vásárhelyi polgári kör miatt. Képekkel.
Teltházas Alma koncert a BFMK-ban

Teltházas Alma koncert a BFMK-ban

A hétvégén fergeteges hangulatú koncerttel örvendeztették meg kis rajongóikat, nagy részük a színpad előtt extázisban énekelt és táncolt.
Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Ennivaló receptjeink - Farsangi fánkok

Itt az ideje a farsangi fánksütésnek. Ha nincs idő a kelesztéshez, jól jöhet ez a két villámgyors recept. Az egyszerű sok esetben nagyszerű!
Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Egy elfeledett budapesti mulatónegyedbe, a lágymányosi Konstantinápolyba repíti vissza az olvasókat Borbás Edina legújabb történelmi fikciós regénye.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.