Kultúra, oktatásTeltházas Alma koncert a BFMK-ban

2020. január 27., hétfő
 
Teltházas Alma koncert a BFMK-ban

Az Alma Együttes hűsége vitathatatlan, már évek óta visszatérő vendége Hódmezővásárhelynek. A zenekar ezen a hétvégén is egy fergeteges hangulatú koncerttel örvendeztette meg kis rajongóit, akik nagy része nem is bírt a fenekén maradni, teljes extázisban a BFMK színpada előtt énekelt és táncolt.

 

 

 

 

 

 

Az Alma Együttes immár 23 éve a gyerekek egyik nagy kedvence határon innen és túl. Mint mindenben, náluk is megérett az idő a megújulásra, amely 2018 nyarán be is következett. Az ötfős zenekar háromtagúra csökkent, a frontember Buda Gábor az ős-Almából megismert Berkesi Alexszal, valamint a katedráról érkező Ránki Andrással gurult tovább. Ritmusosabb zenei stílus és vadonatúj dalok fémjelzik az újjászületést, amelyből a közönség profitálhatta a legtöbbet. Ha egyáltalán észrevette a változást, ugyanis az „almás” koncertek sajátja megmaradt: az önfeledtség. Ami annak is betudható. hogy nagy slágereik - többek között a Ma van a szülinapom, vagy a Nád a házam teteje- folyamatosan repertoáron szerepelnek.

 

„A váltás tényleg szuperül sikerült, boldogabb lett a zenekar, az új formációnak mindenki aktív részese”- nyilatkozta Buda Gábor. A zenekar frontembere hozzátette: „23 évvel ezelőtt, amikor megalapítottam az Almát, arra tettem fel az életemet, hogy szórakoztatom a gyerekeket. Mivel egy idő után már nem éreztem az inspirációt, és örömöt, ezért döntenem kellett, de megérte. Az új tagok nem csak nagyszerű zenészek, de nagyszerű emberek is. Közösen ez év márciusától egy 150 állomásból álló turnéra indulunk, Zöldforgó címmel, amellyel a környezetvédelem fontosságára hívjuk fel a gyerekek figyelmét. Ez a szám pedig csak súlyosbítja az éves 350-400 fellépést. Soha az életben ennyi koncertünk nem volt még - mondta büszkén a frontember.

 

A zenekarnak van olyan kedvelője, aki most 13 éves, de már 10 éves rajongói múlttal rendelkezik. Továbbá akadt olyan család is, amely egyenesen Kecskemétről érkezett a BFMK-ba, hogy kisfiúk születésnapját az Alma Együttessel tegyék emlékezetesebbé. A hatéves ünnepelt és a zenekari tagok régi ismerősként üdvözölték egymást, a gyertyás tortát is egy korábban készült, közös fényképük díszítette.

 
 
Forrás: Vass Ramóna
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Egy elfeledett budapesti mulatónegyedbe, a lágymányosi Konstantinápolyba repíti vissza az olvasókat Borbás Edina legújabb történelmi fikciós regénye.
Értékes kettős siker

Értékes kettős siker

Az NB I/B 19. fordulójában a Concordia Motax KC Pápa ellen lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U20-as és felnőttcsapata. Nem is akárhogy!
Megnyílt a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor kiállítása

Megnyílt a Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor kiállítása

A most megnyílt tárlaton az ábrázoló vagy absztrakt látásmóddal alkotott, a mártélyi tájat és az ott megélt közösségi élményeket megörökítő hetven mű látható. Képekkel.
Ilyenek a legboldogabb emberek

Ilyenek a legboldogabb emberek

Kiderült, hogy a mentális jóléttel és boldogsággal kapcsolatos sok-sok kutatásban 10 tulajdonság mindig visszaköszön. Íme a lista!
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.