Kultúra, oktatásKönyvbemutató, megemlékezés, tiltakozás

2020. január 28., kedd
 

Az Emlékpont és a Hódmezővásárhelyi Izraelita Hitközség a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én mutatta be a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen az egykori varsói nagykövet, volt országgyűlési képviselő és holokauszt túlélő, Hárs Gábor Egy túlélő naplója című könyvének harmadik kötetét, majd a hitközség a kiállítóhelyen tartott megemlékezést az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 75. évfordulóján.

 

 

 

 

 

 


A könyvbemutatóra érkezetteket Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője köszöntötte, aki elmondta: Hárs Gábor könyvének első két kötetét 2018 novemberében ismerhették meg a vásárhelyiek a kiállítóhelyen, míg a mű negyedik kötete áprilisban lát majd napvilágot.

 

Kis Andrea, Hódmezővásárhely alpolgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: bölcsességgel és tanítással el kell azt érni, hogy a magyar társadalom szembe nézzen az 1944-ben történtekkel, hogy az országban sokkal nagyobb béke és nyugalom lehessen. Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Izraelita Hitközség elnöke örömét fejezte ki, hogy Hárs Gábor újabb kötetét ismerhetik meg a vásárhelyiek. Egyre kevesebben vannak, akik túlélték a Soát – fogalmazott –, akik beszámolhatnak arról, az milyen hatással volt későbbi életükre, hogy gyermekként azért kellett elmenniük, hogy megöljék őket: ezért is fontosak Hárs Gábor kötetei.

 

A Tóra szerint fontos emlékezni és emlékeztetni, emiatt is foglalta könyvsorozatba a vele történteket Hárs Gábor aktív diplomatai és politikusi pályájának lezárulta után, s vállalt missziót, hogy életének fordulatait előadásokon is ismertesse. A harmadik kötet az akkor végzős, orosz-lengyel szakos bölcsészhallgató Hárs Gábornak a Külügyminisztériumba vezető útjával kezdődik, s szól arról, hogyan került Ghána helyett Varsóba, hogy az 1978-ban II. János Pál néven pápává választott krakkói érsek tevékenységével kapcsolatos lengyelországi eseményeket elemezze, de olvasói azt is megismerheti, hogyan váltakoztak életének szakaszai a munkanélküliségtől a varsói nagyköveti posztiig, s hogyan vett részt a NATO-csatlakozáshoz vezető feladatokban országgyűlési képviselőként.

 

A könyvbemutatót követő megemlékezésen Kis Andrea alpolgármester kijelentette: ugyanúgy pótolhatatlan az a félmillió magyar ember, mint az a közel ötszáz vásárhelyi polgár, akik gyermekként, orvosként, ügyvédként, vagy kereskedőként estek a vészkorszak áldozataivá, s nem pótolhatók az ő meg nem született leszármazottaik sem.

 

Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke megemlékező beszédében arról szólt, hogy a haláltáborok működését az Egyesület Államok légi erejének lett volna lehetősége jóval korábban megszüntetni, azonban ezt más harci mozzanatokra hivatkozva ezt nem tették, s a hitközség nevében tiltakozásának adott hangot, amiért az emléknapot megelőzően Hódmezővásárhelyen Tormay Cécile neve alatt alakult polgári kör jött létre.

 

A Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke a tiltakozást közleményben is összefoglalta:

A hódmezővásárhelyi zsidóság fel van háborodva, megdöbbenve értesült arról, hogy a városban Tormay Cécile-ről elnevezett polgári kör alakult. A névadó írónő nem az irodalmi munkásságával, hanem azzal tűnt ki, hogy előkészítette műveivel az auschwitz-i gázkamrákat.

Tormay könyveinek visszatérő motívuma és szellemisége az antiszemitizmus, az intolerancia és a rasszizmus. A hitközség megdöbbenve és felháborodva értesült, hogy az újonnan alakult hódmezővásárhelyi egyesület milyen nevet választott, szerintük ugyanis a névadó nyíltan antiszemita volt és “előbb vallotta magát fasisztának, mint Mussolini - olvasható a közleményben.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Vásárhelyi írónő újabb sikerkönyve

Egy elfeledett budapesti mulatónegyedbe, a lágymányosi Konstantinápolyba repíti vissza az olvasókat Borbás Edina legújabb történelmi fikciós regénye.
Teltházas Alma koncert a BFMK-ban

Teltházas Alma koncert a BFMK-ban

A hétvégén fergeteges hangulatú koncerttel örvendeztették meg kis rajongóikat, nagy részük a színpad előtt extázisban énekelt és táncolt.
A helyszín már megvan de lesz-e pénz a megépítésére?

A helyszín már megvan de lesz-e pénz a megépítésére?

A rendkívüli közgyűlésen döntés született az új könyvtár helyszínéről. A kormány irányába történő kommunikációs technikán lehetne javítani.
Értékes kettős siker

Értékes kettős siker

Az NB I/B 19. fordulójában a Concordia Motax KC Pápa ellen lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli U20-as és felnőttcsapata. Nem is akárhogy!
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.