Kultúra, oktatásVeszélyben a BKF első évfolyama

2013. augusztus 1., csütörtök
 
Veszélyben a BKF első évfolyama

Meglepően kevesen nyertek felvételt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi tagozatára. A kereskedelem és marketing szakra két diákot, a turizmus-vendéglátás szakra tizennégy diákot vettek fel, vagyis ők elérték a minimum 240 pontot, illetve a családi kassza lehetővé teszi a 170-190 ezer forintos szemeszterenkénti finanszírozást.

 

Képünkön Dr. Vass László rektor a vásárhelyi nyílt napon idén áprilisban  (Fotó: VH)

 

A budapesti szakok viszont jól kezdenek, hiszen a turizmus-vendéglátás szakra 846-an jelentkeztek, közülük 229-en nyertek felvételt, a kereskedelem és marketing szakra 180-an jelentkeztek, közülük 42-en érték el a 240 pontot.

Hódmezővásárhelyen is 240 volt a minimum pontszám, azonban ezzel együtt, a kevés jelentkező miatt veszélyben van mindkét vásárhelyi szak szeptemberi indítása, mert egyik sem éri el a kötelező 15 főt.

 

Petrik Anna a BKF vásárhelyi tagozatának igazgatója a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, valószínű, hogy a turizmus-vendéglátás szakot el tudják szeptemberben indítani, mert a napokban meghirdetett pótfelvételi nyílt napra már húszan regisztráltak. A jelenlegi másodikosokkal és harmadikosokkal együtt 110 –en járnak a Hódmezővásárhely belvárosában a Városház utcában kifejezetten a főiskola részére, az iskola és az önkormányzat által felesben felújított egykori SZTK épületbe. Idővel beköltözött a HISZK Corvin Mátyás iskola, ezzel viszont a főiskolásokkal „szellős” épület a szakközepesekkel már élettel teli oktatási intézmény lett. A BKF főiskolától egyébként átvitt értelemben sincsenek messze a vásárhelyi középiskolák, amit a budapesti központú BKF vezetése ki is használ, azzal hogy a város középiskoláiban tanító szaktanárokat is felkérnek. Petrik Anna igazgató elmondta, csak nyelvtanárok tanítanak náluk, a többi szaktanár a Szegedi Tudományegyetemről, vagy Budapestről jár hozzájuk.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a 2010-ben beolvadt Heller Farkas Turisztikai Szolgáltatások Főiskolával, a mintegy hatezer hallgatójával az ország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye. Dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy a Hódmezővásárhelyen létesített tagintézményben akár 200-250 hallgató is megkezdhette volna tanulmányait 2011. szeptemberétől. A magánfőiskolákat sújtó állami normatíva megvonása felülírta a nagyívű elképzeléseket. A ma 110 hallgatóval működő főiskola kevesebbet hallatja a hangját, ami valószínű a felvételizési hajlandóságra is hatással van.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pótfelvételi a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi karára

Pótfelvételi a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi karára

Jelentősen nőtt az érdeklődés az agrárpályák iránt: idén a vásárhelyi Mezőgazdasági Karon 30 százalékkal többen kezdik tanulmányaikat az alapképzésben és a felsőoktatási szakképzésben.
Világjáró vásárhelyi taekwondosok

Világjáró vásárhelyi taekwondosok

László Alexára, Máté Mirabellára, Gulyás Róbertre és Berei Bélára az eddigi eredményeik és a sportághoz fűződő látható elkötelezettségük alapján esett a választás.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.