KözéletVásárhelyi vízcsőcsere - van még tennivaló

2015. május 3., vasárnap
 
Vásárhelyi vízcsőcsere - van még tennivaló

Rohamtempóban dolgoztak Vásárhelyen az utóbbi hetekben, hogy az 1,9 milliárd forintos ivóvízminőség-javító programot május végére készre jelenthessék.

 

 

 

 

Azonban így is nem hónapokkal, hanem évekkel csúszott meg nemcsak a városban, hanem országosan is az Európai Unió által elvárt és finanszírozott ivóvízminőség-javító program.

Hódmezővásárhelyen a tavaly 37 helyszínen jelöltek ki csőcserét, amelynek befejezési határideje szeptember 30-a volt. Akkor az iratban meghatározták azt is, hogy a kivitelező, csak akkor folytathatja a munkálatokat a városban, ha az I. ütemet – a zöldfelületek helyreállításának kivételével - teljes körűen szakszerűen befejezte. Az I. ütem, a városrészi fórumokon és a facebookon heves vitákat kiváltott Gábor utca, Hold utca, Epreskert, Szabadság tér vízhálózatának rekonstrukcióját, az utak rendbehozatalát jelentette. A sok lakossági panasz miatt a kivitelező alvállalkozót váltott. A beruházás során nyolc víztisztító mű épül, és több helyen új kutakat is fúrnak. A legelavultabb technológiájú eternit és azbesztcement csővezetékek egy részét is kicserélték. Igaz arra vonatkozólag a Vásárhelyi Hírek által nincs elérhető adat, hogy még hány utcában van azbesztcementből az ivóvízvezeték.  

 

A napokban bejárást tartott a városvezetés, a májusi befejezésről tájékozódtak. A munkák finisében, már több helyen aszfaltoznak. Vannak utcák, amelyekben még nagy sár maradt, illetve a betemetett árkok tömörítése is hátra van. Ilyen például a Vidám utca, ahol a hétvégén éppen ezt hagyta ki a számításból egy autós, aki elsüllyedt, majd a tűzoltók segítségét kérte. Azonban - amint azaz egyik olvasónk által küldött fotókon látható, a tűzoltóautó is tengelyig süllyedt és újabb jármű kellett a kimentéséhez.

 

2012-ben megírtuk, az Új Széchenyi Terv keretén belül Hódmezővásárhely-Mártély-Székkutas Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás pályázatot nyújtott be, mely 2012. március 29-én támogatásban részesült. A Támogatási Szerződés 2012. június elsején lépett hatályba. A projekt megvalósítás kezdő időpontja 2012. július 10-e volt. A projekt elszámolható költségeinek finanszírozása a Kohéziós Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történik. Egy tavaly novemberi kormányhatározat, az 1 milliárd 344 ezer forintot megtoldotta még közel 241 millió forinttal. Ehhez az összeghez 386 millió forintot pedig a Belügyminisztérium önerőalapja biztosított.


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Itt az idei érettségi teljes menetrendje

Itt az idei érettségi teljes menetrendje

Május 4-án kezdődik, és június 26-ig tart a 2015-ös tavaszi érettségi időszak. Itt olvasható valamennyi vizsga időpontja. Vásárhelyen 623 diák tesz vizsgát.
Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a Szakma Sztár Fesztivál zárónapján adták át az elismerést.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.