Kultúra, oktatásIdén is vásárhelyi az ország legjobbja

2015. április 29., szerda
 
Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Az idén a Szakma Sztár Fesztiválon rekordokat értek el, ezúttal 39 szakmában mérték össze tudásukat a szakmunkástanulók, és 192 diák jutott a döntőbe. A versenyen elért eredményük alapján a tanulók 82 százaléka teljesítette a szakmunkás vizsga feltételeit, és ezzel mentesül a záróvizsga alól.

 

 

 

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a háromnapos Szakma Sztár Fesztivál zárónapján az elismerést Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Parragh László, az MKIK elnöke adta át.


 A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Szakképzőnek már több éve tart az országos sikerszériája, hiszen mechatronikai technikus tanulói tavaly a második, 2011-ben 2012-ben és 2013-ban országos első helyezést értek el. Idén is a Gregusban tanuló, illetve most végzős Pálinkó Dávid Dezső lett az első helyezett.

 

A mechatronika név, nagy elméleti ismereteket és főként gyakorlati tapasztalatokat igénylő, valójában komplex szakmát takar. A Gregus Máté Szakképző Iskola, illetve elődje a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola országos hírnevet szerzett ebben a képzésben, mint azt a nevéből is részben kikövetkeztethető: az elektronika, a robotika, a szoftverprogramozás és a rendkívüli precizitású gyártmányok készítésének szakmájában. Az évek óta maximális 32 fős osztályokat  indító Gregusban kialakított igen magas színvonalú eszközpark áll rendelkezésre. Vagyis a végzett tanulók igen széles körben szereznek jártasságot a gépek programfejlesztésében. A robotikával, a pneumatikával és vezérlésekkel foglalkozó ágazatok tárt karokkal várják a Gregusban végzetteket. Jól példázzák ezt az elmúlt évek, hiszen a Vásárhelyi Hírekben is beszámoltunk például arról, hogy 2010-ben a kecskeméti Mercedes gyár „vitt el” két mechatronikát végzett műszerészt. A vásárhelyi iskola közvetve nemzetközi sikereket is magáénak mondhat, mert két mechatronikát végzett tanuló már egyetemi hallgatóként, 2010-ben részt vett Liszabonban a szakmák világversenyén és 3. helyezést ért el. Külön érdekesség, hogy egyikük az idei Szakma Sztár döntő versenybírója volt.

Az utóbbi három év győztesei közül van aki a Kecskeméti Automatizálási Főiskolán, illetve a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán tanul. Megtudtuk, az idén első helyezett Pálinkó Dávid Dezső is a Szegedi Tudományegyetemen fog továbbtanulni.  

Információink szerint a szeptemberben kezdődő új tanévtől a mechatronika szakma képzését a Kalmár Zsigmond Szakképző veszi át. Az eddigiek alapján a gépészeti szakra 16-an jelentkeztek.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Diákkonferencia a Németh Lászlóban

Diákkonferencia a Németh Lászlóban

Április 26-án Tudományos Diákkonferenciát rendeztek a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban. Eredményekkel!
A Kosársuli bejutott a négy közé

A Kosársuli bejutott a négy közé

A kék-sárgák a brillírozó Czibere vezetésével döntötték el a győzelem sorsát az első háromnegyedben a Baja elleni párharc második mérkőzésén.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.