BulvárVásárhelyi lányért is szurkolhatunk

2015. június 26., péntek
 
Vásárhelyi lányért is szurkolhatunk

A hódmezővásárhelyi Benkő Regina is az 50 kiválasztott között van, akik továbbjutottak a Miss Balaton szépségverseny előválogatóján. Balatonfüreden május 30-án derül ki, sikerül-e bejutnia a 32-be, illetve július 14-én a 16 döntős közé.  

 

 

 

Benkő Regina a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában végezte a nyolc osztályt, majd a Bethlenben érettségizett.

A Vásárhelyi Hírek olvasói számára ismerősen csenghet a most 23 éve Benkő Regina neve. Az elmúlt években manökenként és szépségverseny díjazottjaként is írtunk róla.

2011 májusában Somogyi Erzsébet - Elizabeth Wonderland - vásárhelyi divattervező nagyszabású divatbemutatóját a Fekete Sas báltermében láthattuk a kifutón.

 

2012 márciusában szintén a Fekete Sasban, egy budapesti cég által szervezett, nem igazán sikeresnek nevezhető, sokak által furcsa eredményhirdetéssel végződött Miss Princess Of The Year fantázianevű szépségversenyen a három budapesti győztes mellett egyetlen vásárhelyi nyertes, Benkő Regina volt, aki a szavazatok alapján Közönségdíjas lett.

Regina akkor a Vásárhelyi Híreknek elmondta, számára a szépségiparnál fontosabb a tanulás, inkább csak hobbiból jelentkezett és nagyon meglepte hogy a közönség mellette tette le a voksot.

Valóban Benkő Regina számára az egyetemi tanulmányok fontosabbak voltak, de ez nem volt akadálya, hogy ugyanabban az évben, áprilisban „házon belül” a Szegedi Tudományegyetem a Legyél Te az Egyetem Arca! szépségversenyen elinduljon. A verseny végén a huszonkét lány közül a zsűri harmadikként a hódmezővásárhelyi Benkő Reginát, az ÁJTK hallgatóját szavazta meg. 

A JATE Klubban tartott versenyt követően ismét megerősítette, hogy itt is csak ki akarta próbálni magát. Amiben az is jó volt, hogy nem vett igénybe sok időt a felkészülés és az elődöntő. Mint mondta, neki az Egyetem Arca harmadik helyezés megtiszteltetés.

 

Ezúttal nagy a tét, hiszen a balatonfüredi Miss Balaton by Cosmopolitan győztese egy évig képviselheti a Balatont a közéleti eseményeken. A győztes főnyereménye egy Toyota Aygo, továbbá egy éven keresztül havi 100 ezer forint.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Képein keresztül a világ

Képein keresztül a világ

Július elsején Sándorfalván, a Pallavicini Kastély dísztermében 18 órakor nyílik Török János fotós kiállítása. Vásárhelyhez is köthető a fotózás iránti elkötelezettsége.
Ahová a maroslelei diákok is gyalog járnak

Ahová a maroslelei diákok is gyalog járnak

Szó szerint is megnyerő volt a Maroslelei Általános Iskola WC-jének versbe foglalt segélykiáltása. Megnyerték az ingyenes  WC felújítást!
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.