KözéletVárosi tennivalók listája

2022. május 13., péntek
 
Városi tennivalók listája

Márki-Zay Péter polgármester a Vásárhelyi Televízió riportjában többek között arról beszélt, hogy folytatódik a 3 és fél kilométeres téglafal felújítása.

 

 

 

 

 

 

 

Eddig az Erzsébet Kórház és a Bethlen Gimnázium közötti szakasz állagmegóvása történt meg, és most újabb részeken kezdődnek el a munkálatok. Mint ismeretes a napokban a helyi Rotary Klub tagjai által finanszírozott – a kőfal mentén kialakított - Rotary Sétány is elkészült.

 

Napokon belül elkezdődik a város közlekedési útvonalainak kátyúzása. Egy internetes alkalmazásnak (QTA) köszönhetően a polgárok is bejelenthetik, ha veszélyes útszakaszokat látnak a városban. A munkálatokra 50 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzat büdzséjében.

 

A Klauzál közben ugyanakkor már a teljes útfelületet aszfaltozzák, mert itt az út rossz állaga miatt már nincs értelme a kátyúzásnak.

 

Folytatódik a kerékpárutak javítása is, hiszen fontos, hogy a közlekedési útvonalak biztonságosak és kényelmesek legyenek a két keréken közlekedők számára is. Márki-Zay Péter jelezte, hogy kormányzati segítségre is számítanak a helyi utak felújításánál, és reméli, hogy a Belügyminisztériumhoz beadott pályázatukat Lázár János országgyűlési képviselő is támogatja majd.

 

A város zöld területeinek karbantartása is zajlik, így a fűnyírás is jól halad a legtöbb helyen. A polgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly kiválóan megoldották a fűnyírást a városban a közterületeken, és ezt várja el az idén is.

Beszélt arról is, hogy keresik a februárban lemondott városi jegyző utódját.

 
 
Forrás: VTV
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a szúnyogszezon de a gyérítés is

Kezdődik a szúnyogszezon de a gyérítés is

Vásárhelyen a Katasztrófavédelem központi légi gyérítése előtt 4 nappal a vásárhelyi Önkormányzat is megrendelt egy képtnapos földi kémiai gyérítést.
Erőszakkal kényszerítettek fiatal lányokat prostitúcióra

Erőszakkal kényszerítettek fiatal lányokat prostitúcióra

A pszichés és testi bántalmazások válogatott módszerekkel zajlottak, és ha a sértett megszökött, akkor újabb retorziókban volt része.
Dél-Korea tradicionális sportja, kultúrája Hódmezővásárhelyen

Dél-Korea tradicionális sportja, kultúrája Hódmezővásárhelyen

Látványos harcművészeti show, taekwondo gyakorlatok, hagyományos táncok, K-pop koncert, koreai sminkbemutató, tradicionális ruhapróba, kalligráfia, koreai hangszer workhop.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.